A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Medvegyev visszaszólt Rishi Sunaknak


A volt orosz elnök szerint hazugság, hogy az ukránok maguk döntik el, hogy tárgyalnak-e az oroszokkal vagy sem. 

London 2023-ban sem csökkenti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatását. Erről Rishi Sunak minizterelnök beszélt a főleg észak-európai államokat tömörítő Közös Expedíciós Haderő (JEF) nevű védelmi együttműködési szervezet csúcsszintű konferenciáján Rigában.

Erre a kijelentésre reagált Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján. A korábbi orosz elnük úgy fogalmazott:

„minden brit politikus ritka képmutató és álszent”.

Majd azzal folytatta, hogy felidézte Sunak egy korábbi megszólalását: „egy fiatal miniszterelnök, akinek a vezetékneve korábban nem volt jellemző a Nagy-Britanniában, kijelentette: addig nem lehet tárgyalni, amíg Oroszország ki nem vonja csapatait Ukrajnából”.

Hazugság, hogy az ukránok maguk döntik el, hogy tárgyalnak-e az oroszokkal

„És mindezt annak ellenére, hogy az angolszászok mindenütt, mellesleg és helytelenül, azt mondják: az ukránok maguk döntik el, hogy tárgyalnak-e velünk vagy sem. Ez hazugság, kétszínűség és felháborító cinizmus” – húzta alá Medvegyev.

Majd bejegyzéésben arra szólította fel a briteket, hogy szálljanak ki a Maldív-szigetekről, és adják vissza az argentinoknak. „A Falkland-szigetek Argentínához tartoznak, nem Nagy-Britanniához!”

Legvégül gratulált az argentin csapatnak a megérdemelt futballgyőzelemhez. „Így tovább a külpolitikában is!” – üzente a dél-amerikai országnak Dmitrij Medvegyev.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések