Hirdessen itt

Ferenc pápa: Vásároljunk kevesebb ajándékot, amit megspórolunk, küldjük az ukrán népnek!


„Jó dolog ünnepelni, de csökkentsük egy kicsit a karácsonyi költekezés szintjét. Szerényebben készüljünk karácsonyra, kevesebb ajándékkal! Amit pedig megspórolunk, küldjük el az ukrán népnek, mely nélkülözik, sokat szenved,” javasolta Ferenc pápa a hét közben tartott általános kihallgatás végén. 

A katolikus egyházfő hozzátette:

„Ne felejtsük el: igen, karácsonyozzunk; igen, békében az Úrral, de az ukránokkal a szívünkben! És tegyünk meg egy konkrét gesztust értük!”

A hagyományoknak megfelelően pénteken közzétette a Vatikán Ferenc pápa a béke világnapjára (január 1-je) írt beszédét, amiben szintén az ukrajnai helyzetre hívja fel a figyelmet.

"Ez a háború a világ minden más háborújával együtt az egész emberiség vereségét jelenti, nemcsak a közvetlenül érintett felekét. Miközben a Covid-19-re sikerült ellenszert találni, a háborúra még nem. A háború vírusát természetesen nehezebb leküzdeni azoknál a kórokozóknál, amelyek az emberi szervezetet támadják, mivel nem kívülről, hanem a bűntől korrupt emberi szívből ered"

- írta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések