Hirdessen itt

Egy román lap szerint oroszpárti beszédet mondott Kövér László


Pedig Kövér épp arról beszélt, hogy Oroszország nem menthető fel az agresszió vádja alól.  

Az Evenimentul Zilei Kövér László nyilatkozatát ismertette, a házelnök az InfóRádiónak adott interjút, melyben kifejtette, az orosz-ukrán háború megváltoztatta a világ geopolitikai térképét. 

Hangsúlyozta, ahogy a szankciós politika elindult, egyre világosabbá vált: vannak törekvések arra, hogy Oroszországot gazdasági és politikai értelemben is leválasszák Európáról, az Európai Unióról, egy „új vasfüggöny” létrehozásával. 

Ezek nem feltétlenül európai kezdeményezésűek, de az európai politikai elit valamiért ennek lelkes támogatójává vált 

A nyugat is hibás

Kövér László kiemelte, sem a nemzetközi jog, sem pedig az emberi, erkölcsi szabályok alapján nem menthető fel Oroszország az agresszió vádja alól.

Aki az első puskalövést elsüti, az a felelős alapvetően” 

– mondta, majd hozzátette, szerinte a nyugati világ is elkövetett egy stratégiai hibát, amikor Ukrajnát is megpróbálta nemcsak kivonni az orosz érdekszférából, hanem egy nagy lélekszámú és felfegyverzett bázissá tenni Oroszországgal szemben.

Erre reagált a román lap, az Evenimentul Zilei szerzője szerint az Országgyűlés elnöke nyíltan oroszpárti beszédet mondott. A román portál felhozta azt is, hogy Kövér László kitért arra is, hogy van egy látható törésvonal Közép-Európában, az Oroszországgal való egyszer és mindenkorra szakítást erőltető balti államok, Lengyelország és Románia, illetve az inkább békepárti Csehország, Szlovákia és Magyarország között.

Le kellene ülnünk beszélgetni arról, hogy megértsük a másik álláspontját”

– idézték a házelnököt. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések