Fel vannak háborodva az ellenzéki pártok, mert a kormány január 1-tól gyakorlatilag megfelezi a parlamenti frakciók támogatását.
Az új szabályok értelmében az ellenzéki frakcióknak összesen 3 milliárd forinttal kevesebb jut majd a mostani parlamenti ciklusban.
- A Demokratikus Koalíció havi 20 millió forint helyett kilencmilliót kap.
- A Momentum, a Jobbik és az MSZP 18 millió helyett csak 7,6 milliót költhet.
- A Párbeszéd 16 milliós havi bevétele 6 millióra,
- az LMP szintén 16 milliós kerete pedig 5,7 millióra apad.
Az MSZP keményen bírálta a döntést, amelyet a szocialista párt a „fideszes egypártrendszer megteremtésének sunyi és aljas módszerének” minősített. Mint írták, a Fidesz fel akarja számolni az ellenzéki pártokat, ezért elveszi azt a pénzt, amiből azok működhetnének. A szocialisták szerint ez nyílt támadás a parlamentáris demokrácia ellen. Az MSZP külön kifogásolta, hogy 17 szakértői helyet vonnak el az ellenzéktől, miközben a Fidesz–KDNP számára elérhető szakértői helyek számát 18 fővel növelik.
A mérhetetlenn Párbeszéd vesztesége évi 162 180 480 forint. „Meccs közben nem szokás változtatni a játékszabályokon, itt mégis megtörtént. Már nincs olyan eleme a Fidesz működésének, amely a legcsekélyebb mértékben is összhangban lenne a demokratikus berendezkedéssel és működéssel” – értékelte a Párbeszéd a kormánypárt lépését.
A kamuzöld LMP előrebocsátotta, hogy pártjukat érzékenyen érintik az elvonások. A párt biztos abban: az intézkedés pusztán arról szól, hogy a várható válság idején a Fidesz csökkentse az ellenzék mozgásterét.
„A konzervatív (gyurcsányista) Jobbik és annak frakciója mindig a törvényes rend pártján állt”, ezért jó előre készült arra, hogy megfeleljen a megváltozott feltételeknek. A párt az újabb megszorításhoz igazította tevékenységét, és abban bízik, hogy ennek ellenére jó, a társadalmat gyarapító munkát tud végezni – fogalmaztak. Az elvonások ezzel együtt nem maradtak következmények nélkül. A csicskapárt tájékoztatása szerint a „frakciónál szükséges létszámcsökkentéseket rossz szívvel, de megtettük”.
0 Megjegyzések