Az áldozat 88 éves volt, a látása nagyon megromlott és a járásban is nehézséget szenvedett, így nem tudta megakadályozni a bűncselekményt.
Vádat emelt a Szerencsi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt egy férfival szemben. A vád szerint a férfi 2019. március 11-én délután megjelent egy idős nő erdőbényei lakásán és magát a villamos művek dolgozójának adva ki azt mondta az idős nőnek, hogy a villanyszámlából visszajár neki 11 ezer forint, de nála csak 21 ezer forint van, két címletben, ezért a sértettnek vissza kellene adnia 10 ezer forintot.
A férfi oda is adta a sértettnek a nála lévő 21 ezer forintot, a nő pedig a konyhaszekrényen lévő fémdobozból, melyben a megtakarított pénzét tartotta kivett 10 ezret, melyet visszajáróként odaadott a vádlottnak, majd a fémdobozt visszatette a konyhaszekrényre.
Az ál szerelő látta, hogy a nőnek megtakarított pénze van, elterelésként azt mondta neki, hogy nézzék meg a másik szobában a vezetékeket. El is indultak a másik szoba felé, azonban a férfi hirtelen megfordult, majd a konyhaszekrényről magához vett a 170 ezer forint készpénzt tartalmazó fémdobozt és azzal szó nélkül távozott a házból.
Súlyosbító körülmények
Az idős nő az elkövetéskor 88 éves volt, a látása nagyon megromlott és a járásban is nehézséget szenvedett, így nem tudta megakadályozni azt, hogy vádlott a fémdobozt, a megtakarított pénzével együtt, magához vegye, és azzal távozzon házból, annak ellenére, hogy a fémdoboz a nő közvetlen közelében volt.
A sértett az életkorára és a megromlott egészségi állapotára tekintettel a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személynek minősül. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt a Szerencsi Járási Ügyészség.
0 Megjegyzések