A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A németek a politikával voltak elfoglalva, nem a focival – véli a világhírű edző


Arséne Wenger szerint azok a válogatottak, melyek fejben készen álltak, a meccsre koncentráltak, nem pedig a politikai demonstrációkkal törődtek.

A francia tréner, aki jelenleg a FIFA futballfejlesztésért felelős vezetője úgy fogalmazott, hogy az első mérkőzés kiemelten fontos a csoportkörök során. Úgy vélekedett, hogy a tapasztaltabb csapatok, mint az angolok vagy a franciák, jól kezdtek, mentálisan készen álltak. 

A versenyre koncentráltak, nem a politikai demonstrációkkal voltak elfoglalva”

– mondta Arséne Wenger. 

Felemlegette, hogy az angol válogatott is szivárványos karszalaggal akart pályára lépni, ám miután a FIFA jelezte, hogy ezért mindenki sárga lapot kap, lemondtak erről. Ugyanakkor a németek a csoportképnél szájukat eltakarva pózoltak a csoportképen. Wenger szerint ennek is betudható, hogy az első meccsen kikaptak a németek Japántól és végül csak a csoportjuk harmadik helyén végeztek. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések