San Francisco közgyűlése megszavazta, hogy a városi rendőrség extrém körülmények között („ha a lakossági vagy hatósági személy élete veszélyeztetve van, és a fennálló veszély mértéke ezt indokolja”) bevethessen gyilkolni képes robotokat – írja a BBC.
A San Franciscó-i rendőrség (SFPD) a BBC-nek elmondta, jelenleg nem dolgoznak felfegyverzett robotokkal (bomba hatástalanítására viszont korábban is használtak robotot), a döntés értelmében viszont a jövőben lehetnek olyan forgatókönyvek, amelyekben halálos erőszakot alkalmazhat egy rendőrségi robot.
A rendőrség szóvivője szerint „a robotokat robbanótöltetekkel lehetne felszerelni, hogy olyan épületekbe törjenek be, ahol erőszakos és felfegyverzett gyanúsítottak tartózkodnak, és mozgásképtelenné tehetik vagy zavarba hozhatják a közvetlen életveszéllyel fenyegető személyeket”.
„Egyetlen irányelv sem képes előre látni minden elképzelhető helyzetet vagy rendkívüli körülményt, amellyel a rendőrök szembesülhetnek. Az SFPD-nek fel kell készülnie, és képesnek kell lennie arra, hogy arányosan reagáljon”
– tette hozzá a szóvivő.
A
robotokat az intézkedés támogatói szerint is csak szélsőséges
helyzetekben lehetne alkalmazni, az ellenzői szerint viszont újabb
lépést jelent a rendőrség militarizálódása felé, miután a szövetségi
kormány már korábban katonai felszereléseket, terepszínű egyenruhákat,
szuronyokat és páncélozott járműveket bocsátott a rendőrség
rendelkezésére, és csak egy idén elfogadott törvény kötelezi a
rendőröket arra, hogy leltározzák a katonai felszereléseket, és
engedélyt kérjenek azok használatára.
Az intézkedést egy olyan
módosítással fogadták el, amely pontosítja, hogy a rendőrök csak más
de-eszkalációs taktikák alkalmazása után vethetnek be felfegyverzett
robotokat. A testület azt is kikötötte, hogy csak korlátozott számú,
magas rangú tiszt engedélyezheti a használatát.
Dr. Catherine
Connolly, a Stop Killer Robots (Állítsuk meg a gyilkos robotokat) nevű
csoport tagja szerint a lépés „egyre inkább eltávolíthatja az embereket
az erőszak alkalmazásától és az erőszak alkalmazásának
következményeitől”, az intézkedés pedig „megkönnyítheti a halálos erő
alkalmazásáról szóló döntések meghozatalát”.
llyen típusú robotot
egyébként már használnak az Egyesült Államok más részein is. 2016-ban a
texasi Dallasban a rendőrség egy C-4 robbanóanyaggal felfegyverzett
robotot használt egy orvlövész megölésére, aki két rendőrt megölt és
többeket megsebesített.
0 Megjegyzések