Meghosszabbították március 31-ig az Ukrajnából érkező menekültek ingyenes utazási lehetőségét a fővárosi közösségi közlekedési járatokon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Azt írták, a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére március 4-én bevezetett díjmentes utazás az eddigiekhez hasonlóan, személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe.
Ilyen okmány lehet az ukrán útlevél, az ukrán személyi igazolvány, az ukrán tartózkodási engedély, Ukrajnában tanuló egyéb külföldi diákoknak az ukrán diákigazolvány, illetve az olyan egyéb okirat, amiben más külföldi állampolgár esetében ukrán lakcím is megtalálható.
A díjmentes utazásra jogosító okmányokat továbbra is elfogadják a BKK-járatokon (kivéve a 100E reptéri gyorsjáratot, a siklót, a nosztalgia járatokat és a hajókat), illetve a HÉV és a környéki kék buszok Budapesten belüli szakaszán.
A közleményben a BKK utasait is arra kérte, hogy utazásaik alatt, ha szükséges, segítsenek a BKK járatain közlekedő menekülteknek.
0 Megjegyzések