Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

 Szabó Ádám új szerelme ruhátlanul fekszik mellette: Jenniferrel ágyban fotózkodott


Szabó Ádám az ágyból posztolt fotót új barátnőjével, Jenniferrel.


Miután szakítottak Tóth Andival, Szabó Ádámnak sokan drukkoltak, hogy újra megtalálja a szerelmet. Márciusban vállalta fel szerelmét, Bernit, de a sötét hajú bombázóval a nyáron elváltak útjaik.

A zenész november közepén azzal lepett meg mindenkit, hogy egy bikinis bombázóval posztolt közös képet.

Kiderült, a szőke szépség Farkas Jennifer influenszer, aki korábban Zámbó Krisztián párja volt, 2016-ban pedig Kolozsváry Zsolthoz, vagyis ÉNB Marcihoz ment feleségül. November elején olvashattunk arról először, hogy házasságuk tönkrement, válnak.



A bikinis fotót több nyaralásos poszt is követte, most pedig egy intim fotót osztottak meg: Jennifer ruhátlanul fekszik Szabó Ádám mellett az ágyban.

A 30 éves sztár a Blikknek elárulta, már régóta ismerik egymást látásból. Tetszett neki nőként, de tiszteletben tartotta, hogy foglalt, így csak írásban kommunikáltak és barátok lettek. Néhány hónappal ezelőtt, amikor Jennifer számára biztossá vált, hogy vége a házasságának, Szabó Ádám elkezdett udvarolni neki. 

Egy romantikus nyaralásra utaztak, Ciprusra, ami olyan jól sikerült, hogy néhány nap után összeköltöztek a harmonikás szüleinél, Érden.



- Most már látom, hogy a korábbi párkapcsolataimban is ilyen gyors tempóban kellett volna haladnom, mert akkor már az elején kiütköztek volna a később felmerülő problémák. Jenniferrel azonban szó sincs gondokról. Imádok vele lenni, életemben először nem érzem azt, hogy szívesebben vonulnék félre és lennék egyedül. Szinte mindent együtt csinálunk!

Varázslatos és különleges, ami köztünk van, ő minden szempontból, külsőleg és tulajdonságait tekintve is az ideálom.

Szabó Ádám azt is bevallotta, Jennifer mellett kész lenne megállapodni, ő az első nő, akit bármikor feleségül venne.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések