Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rasovszky Kristóf holtversenyben megnyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát


Rasovszky Kristóf holtversenyben megnyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, amelynek záróversenyén, az izraeli Eilatban Betlehem Dávid bronzérmesként végzett.

Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky negyedikként csapott célba szombaton a 10 kilométeres távon (célfotó döntött a javára a végén), így összetettben megőrizte első helyét az olaszok sztárjával, Gregorio Paltrinierivel szemben, aki viszont eilati sikerével pontszámban beérte magyar riválisát.

A 19 esztendős Betlehem pályafutása második dobogós helyezését szerezte meg a felnőttek között a vk-sorozatban, aminek köszönhetően végül a harmadik helyen fejezte be a szériát.

A Magyar Úszó Szövetség közleményéből kiderül, hogy a két magyar versenyző anyagilag sem járt rosszul:

Rasovszky a 25 ezres fődíjjal együtt 33 900 dollárt keresett az idén, míg Betlehem 20 150 dolláros bevétellel zárta az szezont.

"Amiért jöttünk, megcsináltuk, nekem sikerült az összetett elsőség, Dávid megtartotta a dobogós helyét, sőt, itt is harmadik lett, azaz nem lehetünk elégedetlenek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések