A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Osztrák lap: Orbán, Nehammer és Vucic úgy pózol, mint három muskétás


A Die Presse szerint az osztrák kancellár az előd, Sebastian Kurz nyomába szegődik, újra központi kérdés lett ugyanis a migráció. 

„Visszatért a migráció ügye” erről ír a Die Presse, az osztrák lap szerint ennek köszönhető, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár sem fél nyilvánosan mutatkozni Orbán Viktorral, valamint a szerb elnökkel.

Úgy pózolnak közös fotójukon, mint a muskétások”

– írja a lap.

A lap szerint Nehammer azért teszi mindezt, mert  politikus nem túl jól áll a közvélemény-kutatásokban, és ezen nem tud segíteni az eddigi eszközökkel. Ezért rááll elődje vonalára, habár Kurznak feltehetőleg még kemény kérdésekre kell válaszolnia kormányzása miatt.

Nehammernek azonban nincs stratégiája a Die Press szerint, inkább a mindennapok igényeihez igazodik,

nála jönnek és mennek a témák, ahogy a szükség hozza. Most éppen a bevándorlás van terítéken”.

Ám az ÖVP-nél ez ügyben árukapcsolást látni: a külső határok tisztességes védelmével szembeállítja a schengeni térség bővítését.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések