Aki kimondja az igazat az orosz propagandista.
Most az történt, hogy a Telex nevű ukrán propaganda blog odáig jutott, hogy az ATV lett a legnagyobb orosz propaganda Magyarországon. Teljes terjedelemben közöljük firkálmányukat.
Íme:
A Roszatom elvitte az ATV-t Moszkvába, ahol megállapították: nem működnek a szankciók
Több
kérdést is felvető riport jelent meg az ATV Heti Napló című műsorának
múlt vasárnapi adásában. A közel tíz perces anyagban azt járja körül az
Oroszországba kiutazott stáb, milyen az élet egy háborúban álló, nyugati
szankciók által sújtott országban. Az anyag címe: „Hogyan él a
szankciókkal sújtott Oroszország? Nélkülözés van, vagy mindent ugyanúgy
meglehet kapni?” A konklúzió röviden: minden szép és jó, gázból és
olajból van „dögivel”, a lakásokat pedig hihetetlenül felfűtik.
A
stáb egy Roszatom által rendezett sajtóút keretében jutott ki
Oroszországba – tudtuk meg diplomáciai forrásból. Úgy tudjuk, az orosz
állami tulajdonú atomenergiai konszern Magyarországról az ATV mellett a
köztévét és a KESMA-hoz tartozó Világgazdaság nevű lap tudósítóját vitte
ki egy Szocsiban rendezett atomenergiai expóra.
Szocsiban az ATV
stábja interjút is készíthetett Szijjártó Péter külügyminiszterrel, ami
azért kuriózum, mert a kormányzati kommunikációs direktíva szerint a
Fidesz vezető politikusai nem adhatnak szervezett interjút a kormánnyal
kritikus sajtónak, legfeljebb csak kutyafuttában nyilatkozhatnak, ha az
orruk elé dugnak egy mikrofont. Ehhez képest Szijjártó Oroszországból
kifejezetten az ATV-n keresztül üzent az őt kritizáló amerikai
nagykövetnek.
A riportot Novák András, rutinosnak számító
külpolitikai tudósító készítette. Novák maga is többször szerepelt a
hírekben, például akkor, amikor 2012-ben menesztettékaz RTL Klubtól,
mert kiderült, hogy egy rasszista támadásról készült tudósításban nem az
áldozatot interjúvolta meg. Két éve akkor került rivaldafénybe, amikor a
2020-as amerikai elnökválasztásokról bejelentkezve több, egyébként a
trumpista narratívába illeszkedő valótlanságot állított, idén márciusban
pedig a 444 írta meg, hogy a Filmintézet támogatásával 8 részes
dokumentumfilm-sorozatot készíthet az egyik kormányzati program
sikeréről.
A mekis fagyi ugyanolyan
Novák
múlt héten bemutatott riportjával az első probléma, hogy azt mondja,
elmentek Moszkvába és Szocsiba, hogy megnézzék, milyen most a helyzet a
háború kitörése óta. A riportban Novák nem említi, hogy a Roszatom
sajtóútjának keretében utaztak Oroszországba, ez csupán az egy héttel
korábbi bejelentkezésből derülhetett ki. Tehát aki csak az eheti adást
látta, nem kapott meg minden információt a tudósítás elkészülésének
körülményeiről.
Ezek után a videóban Novák azt mutatja be, hogy
mennyire gondtalan az élet Moszkvában, ezt pedig például a moszkvai
poszt-McDonalds-szal illusztrálja.
„Amikor terveztük, hogy eljövünk Oroszországba, nagyon sokan kérték, hogy kóstoljuk meg, hogy milyen lett az orosz Meki”
–
vezeti fel Novák a műsoridő egyébként bő negyedét kitöltő blokkot,
amelyben tesztelte az Oroszországból kivonult McDonald’s helyén megnyílt
gyorséttermet. Ebből a részből valószínűleg releváns információkhoz
juthatnak a nézők arról, hogy milyen az élet a háború miatt már fél éve
recesszióba süllyedt országban, hiszen Novák tolmácsolásában
megtudhatjuk, hogy a sült krumpli gyorsfagyasztott (egyébként a
McDonald’s-é is az), a húspogácsa „más”, „nem sikerült lekoppintani”, a
csirkés szendvics „nem finom”, a kóla hasonló, a fagylalt viszont:
„őszinte leszek, ez egy az egyben olyan, mint a mekis fagyi”.
A nyugati szankciók hatástalanságára másik bizonyítékként Novák azt hozta, hogy mindenféle csokoládét lehet kapni a boltban, és egyébként Coca-Cola és Pepsi termékeket is árulnak, pedig ez a két cég szintén azt állította a háború elején, hogy kivonulnak Oroszországból.
„Szóval egyelőre itt nem nagyon érzik az emberek, hogy bármilyen szankciók miatt ők kevesebbet vásárolhatnának”– összegez a riporter, majd ezután egy félperces blokkban ledarálta, hogy az egyik belvárosi áruházban „hihetetlen árukínálat” van, nem úgy néz ki, mintha a nagy márkák kivonultak volna.
Ezek után hirtelen egy nukleáris fűtőelemgyárba csöppen a néző, majd következik a riport legerősebb része, a lezárás, amit külön is érdemes megtekinteni, mert itt a hangsúlyozás is kifejező:
Szóval picit emelkedett a benzin
ára, de még így is olcsó, senki nem tette le emiatt az autóját. Gáz és
olaj „van dögivel” (ami talán nem meglepő egy nyersanyagban dúskáló
országban), a lakásokat pedig „hihetetlenül fűtik”, 24-25 fok van
mindenhol.
A stúdióban Sváby András összegezve a riportot
hozzátette: „tehát ennyit a szankciókról, úgy látszik, hogy sok céget
egyáltalán nem érdekel, ilyen a Dior, a KFC, a Burger King vagy akár a
Decathlon”.
Nem mindegy, mi megy le a tévében
A
riport több szempontból sem volt tét nélküli. Egyrészt, ahogy Sváby a
felvezetőjében is jelezte, a háború kitörése óta Novák csapata volt az
első magyar tévéstáb, amely élőben jelentkezett be Moszkvából. Ez azért
fontos, mert magyar újságíróként nem egyszerű mostanában vízumot
szerezni Oroszországba.
Mivel az orosz agresszióra válaszul
Oroszországra kivetett nyugati szankciókat a Fidesz az elsőszámú
politikai kérdéssé tette, és a kormány legfontosabb állítása, hogy
Oroszország köszöni szépen jól van, bezzeg Európa „lábon lőtte magát a
szankciókkal”, nem mindegy, hogy milyen képet kap a magyar közönség az
orosz helyzetről. A Fidesz politikai érdekei szempontjából vélhetően az
is fontos, hogy ne csak a törzsszavazók higgyék el a kormány
narratíváját, hanem az ellenzékiek is.
Novák riportja pedig éppen
a kormány narratíváját erősítheti, amely szerint minden rendben
Oroszországban, ami elszigetelt esetekben talán tűnhet így (finom a
csokifagyi), ám a hivatalos adatok szerint hónapok óta recesszióban van
az orosz gazdaság, nyáron pedig már a szovjet időket idéző áruhiányról
beszéltek.
A Heti Napló egyébként rendszeresen bekerül a 20
legnézettebb magyar műsor közé, jellemzően 2-300 ezer nézőt érnek el,
vagyis a kormánnyal kritikus közvélemény alakulása szempontjából nem
irreleváns, hogy milyen képet mutatnak a műsorban például a
szankciókról.
Kérdésünkre Sváby András, a műsor névadó
műsorvezetője azt mondta, hogy a „tehát akkor ennyit a szankciókról”
mondatot úgy értette, hogy szükség van a szankciókra, de láthatóan
rosszul működnek. Arra a felvetésre, hogy Novák riportja egyoldalú, nem
tartalmaz háttérinformációkat, statisztikákat, Sváby azt felelte, hogy
ez egy videónapló típusú anyag, amibe műfajilag nem is férne bele háttérelemzés és szakértők.
A riporttal kapcsolatban kerestük Novák Andrást is, de ő nem kívánt a témával kapcsolatban nyilatkozni.
A
teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a riport megjelenése előtt
Nováknak volt egy élő bejelentkezése Oroszországból, szintén a Heti
Napló műsorában, ebben pedig több, a putyini rezsimmel kapcsolatos
kritikus állítás is elhangzott. Itt egyrészt – ha nem is bőven kifejtve,
de – jelezte, hogy a Roszatom segített a stábnak az úttal, másrészt
pedig azt, hogy börtönbüntetés jár, ha valaki kimondja, hogy háború, a
háborúellenes tüntetőket lecsukják és megverik, sok cég egyébként
valóban kivonult az országból, új autóra éveket kell várni, a közösségi
médiát pedig cenzúrázza az állam.
0 Megjegyzések