Teljes az információs káosz, ezért szerkesztőségünk összeszedte a legfontosabb megszólalásokat, információkat.
Novák Katalin: Sok a bizonytalanság, de az biztos, hogy Magyarország a lengyelek mellett áll
Novák Katalin is megszólalt a lengyelországi incidenssel kapcsolatban, a magyar államfő Twitteren a következőt írta:„Mé…
Reuters: Szerdán jöhet a NATO-találkozó a négyes cikkely alapján
A hírügynökség értesülései szerint a NATO-nagykövetek szerdán találkoznak lengyel kérésre, az észak-atlanti szerződés n…
Kijevből jelentkeztek a momentumosok - biztonságban vannak
Gelencsér Ferenc, Bedő Dávid és Tompos Márton épp az ukrán fővárosban vergődnek. A hazaáruló párt jelenlegi elnöke bizt…
Lengyelországban egyes katonai egységek harckészültségét növelték
A lengyel hadsereg egyes katonai egységeinek harckészültségét megemelték - közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.…
Joe Biden egyeztetett a lengyel elnökkel
Az amerikaiak egyelőre annyit közöltek, hogy nem rendelkeznek semmilyen információval, amely megerősítené a becsapódott…
Az ukrán külügyminiszter légvédelmi rendszert kér a NATO-tól
Dmitro Kuleba azonnali NATO-tanácskozás összehívását kérte, amelyen Ukrajna is részt venne, és amelyen az orosz eszkalá…
A NATO „minden eddiginél egységesebb és felkészültebb mindannyiunk védelmére”
„Megdöbbentett a hír, amely szerint egy rakéta vagy más lőszer embereket ölt meg lengyel területen” - fogalmazott Charl…
Kinek a rakétája?
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd este elég konkrétan megnevezte az oroszokat a lengyelországi robbanás felelősekén…
A lengyel elnök a NATO 4. cikkének életbe léptetéséről konzultált a főtitkárral
22:15-kor sajtótájékoztatót tartott Jacek Siewiera, a lengyel Nemzetbiztonsági Iroda vezetője. Azt mondta, Andrzej Dud…
Tarjányi Péter: Valamilyen orosz tüzérségi tévedés vagy műszaki hiba okozta a bajt
A biztonságpolitikai szakértő kijelentette, biztos benne, hogy Oroszország vizsgálja az eseményt, és információkat fog …
Lettország is rendkívüli ülést hívott össze
Lettország bejelentette, hogy rendkívüli ülést hív össze szerdára a biztonsági helyzet felmérésére. A lettek azután ülé…
Németország külügyminisztere folyamatosan figyeli a helyzetet
Németország folyamatosan figyeli, mi a helyzet a Lengyelországban két ember halált okozó rakétákkal. A német külügymin…
A litván elnök is reagált: A NATO-terület minden centiméterét meg kell védeni!
Litvánia határozottan szolidáris Lengyelországgal – közölte Gitanas Nausėda. Litvánia más NATO-országokhoz csatlakozva…
Megszólalt a magyar ellenzék Lengyelországgal kapcsolatban
A lengyelországi eseménnyel kapcsolatban megszólaltak Facebookon a magyar politikusok is, tőlük idézünk:Karácsony Gerge…
Antony Blinken is megfogadta, hogy a végsőkig kitartanak Ukrajna mellett
Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere elítélte az újabb orosz rakétatámadásokat, és kijelentette, hogy k…
Ukrán S-300-as rakéták eshettek le Lengyelországban - véli a katonai szakértő
Az ukrán Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer rakétái a lengyelországi Przewodów faluban landolhattak volna, míg az oros…
A NATO ezerrel egyeztet Lengyelországgal
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete állítja, nagyon szorosan követik az eseményeket Lengyelországgal kapcsolatban és …
Podoljak: Az oroszok direkt csinálták és hibának álcázzák
Az ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak a Twitteren azt írja: „Légi csapások Lengyelország területén – nem véletle…
Keleti szomszédai egységesen állnak ki Lengyelország mellett
Csehország és Szlovákia mellett a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia kormányai is kifejezték szolida…
Az ukránok légvédelmi rakétái csapódhattak Lengyelországba
Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárí…
Lengyel riporter: Ukránok által lelőtt rakéta maradványa csapódhatott be Przewodówban
Mariusz Gierszewski az elsők között számolt be a fejleményekről. Mariusz Gierszewski, a lengyel ZET rádió riportere, ar…
Zelenszkij már tudja: orosz rakéták csapódtak Lengyelországba
Az ukrán elnök máris közölte, hogy orosz rakéták voltak és cselekedni kell. Az ukrán elnök szokásos esti beszédében fők…
Ukrajna feszültségesés miatt felfüggesztette a "Druzsbán" keresztül Magyarországra történő olajszivattyúzást
Ukrajna felfüggesztette az olaj szivattyúzását a Druzsba (Barátság) kőolajvezetéken keresztül Magyarország felé - közöl…
Zelenszkij: Ez nagyon jelentős eszkaláció, cselekednünk kell!
Az orosz védelmi minisztérium szerint szándékos provokációk az orosz rakétatámadásról szóló jelentések. „Jelentős eszk…
BBC: Teljesen valószínűtlen, hogy szándékos orosz támadás történt volna lengyel terület ellen
A BBC megszólaltatta az Egyesült Államok volt NATO-nagykövetét, aki szerint fontos, hogy Oroszország lehetőséget kapjon…
Honvédelmi miniszter: A kormány nyugalomra int, az ország kőolajellátása biztosított
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Védelmi Tanács üléséről egyenesen az M1 híradójába indult. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a…
Leállt a Barátság kőolajvezeték - rakétatalálat érte
Az M1 szerint a vezeték nem sérült meg, csak az energiaellátó. Az ellátás egyelőre zavartalan. Leállt a Barátság kőola…
Az ukránok légvédelmi rakétái csapódhattak Lengyelországba
Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszár…
Lengyelországot is rakétatalálat érte - két halott
Küszöbön a világháború.
Két ember meghalt Lengyelországban, miután két eltévedt rakéta landolt az ukrán határ közelébe…
0 Megjegyzések