Az illegális bevándorlást meg kell állítani Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter szerint, aki az Il Giornale című napilapnak adott interjúban pénteken úgy vélte, nem Rómának kell enyhíteni, hanem az Európai Uniónak kell cselekedni. Antonio Tajani külügyminiszter szerint az EU-nak százmilliárd eurót kell szánnia a migrációs stratégiára.
A belügyi tárca vezetője szerint a Giorgia Meloni vezette jobboldali kormány nem módosítja elképzelését, és kitart a “kemény” migrációs politika mellett. Matteo Piantedosi úgy vélte, az illegális bevándorlást le kell állítani, mivel a lakosság körében a biztonság hiánya erős benyomását kelti, kizárólag az embercsempészeket gazdagítja, megfosztja méltóságuktól a migránsokat, és veszélynek teszi ki őket a tengeri átkeléskor, táplálja a bűnözést, a városok züllését.
Hangsúlyozta,
a jelenlegi migrációs helyzet Olaszország számára tarthatatlanná vált, év eleje óta több mint 93 ezren érkeztek a partokra, közel hatvan százalékkal többen mint a tavalyi év ugyanazon időszakában.
A
kevesebb mint három hete felállt kormány belügyminisztere a G7-csoport
belügyminiszteri találkozója után nyilatkozott, ahol többek között német
kollegájával, Nancy Fraeserrel egyeztetett. Matteo Piantedosi cáfolta
azt a sajtóállítást, miszerint Róma Berlinnel igyekszik szövetkezni,
miután Párizzsal diplomáciai feszültségbe keveredett az Ocean Viking
kikötése miatt. A római tárcavezető az Európai Unió cselekvését
sürgette. Ugyanakkor elismerte, hogy az EU részéről pozitív
visszajelzéseket tapasztal, és hozzátette, hogy a következő uniós
találkozókon jelentős előrelépéseket vár a közös európai migrációs
politika terén.
Matteo Piantedosi az olasz kormánynak az EU
számára készülő tervezetét ismertette, melynek elsőrendű célja az
illegális migráció leállítása, valamint a határok védelme. A kiinduló és
tranzitállamokkal való megállapodások erősítését szorgalmazza, és ezzel
egy időben humanitárius folyosók kialakítását is a legális bevándorlás
biztosítására. Piantedosi megismételte, hogy a Földközi-tengeren
tevékeny civilszervezetek hajói nem dolgozhatnak szabályok nélkül, az
államoktól teljesen autonóm feltételekkel. A négy tengeri állam Ciprus,
Málta, Görögország és Olaszország belügyminisztere november 12-i
levelére hivatkozott, amely “elégtelennek” nevezte az EU migrációs
politikáját.
A belügyminiszter az emberkereskedő szervezetekkel
szembeni fellépés szigorítására is utalt, emlékeztetve, hogy év eleje
óta az olasz hatóságok 349 emberkereskedőt vettek őrizetbe.
Antonio
Tajani külügyminiszter a La Stampának adott interjúban kifejtette, az
EU-nak minél gyorsabb szabályokat kell felállítani, melyek a
bevándorlást az európai határok védelmével ötvözik.
Nem arról van szó, hogy Németországnak ezer, Belgiumnak kétszáz, Ciprusnak ötven embert kell befogadnia, stratégiai kérdésről van szó”
– jelentette ki Tajani.
Úgy vélte, erre az Uniónak 100 milliárd eurót kell szánnia. Hozzátette, nem szabad szem elől téveszteni a szélesebb geopolitikai távlatot, vagyis a stabilitás biztosítását a Balkánon és Afrikában, melyekben Olaszország főszerepet kíván vállalni.
0 Megjegyzések