Hirdessen itt

Makizaj bejelentette, új pártot alapít (Videó)


A „polgári értékrendet” szeretné képviselni a bukott miniszterelnök-jelölt, „az immár ezt elhagyó Fidesszel ellentétben”. 

Márki-Zay Péter a „Heti élő vasárnaponként” című kétheti és felvett műsorában bejelentette:

új pártot alapít, amellyel a „polgári értékrendet” szeretné képviselni, „az immár ezt elhagyó Fidesszel ellentétben”. 

A pártbejelentés mellett más fontos témát is érintett Márki-Zay Péter. Szerinte a héten a magyar titkosszolgálat hitelesítette őt. Mint mondta: „a legfontosabb örömhír ezen a héten, igazi boldogság mindannyiunk számára, hogy a magyar kormány hosszas titkosszolgálati munkálatokkal, fillérre ugyanazt az eredményt nyomozta ki, mint amit mi hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hoztunk”, utalva arra, hogy kiderült,

majdnem dupla annyi pénzt kapott az USA-ból a baloldal, mint amennyit bevallott.

Ennek kapcsán köszönte meg a magyar titkosszolgálatnak azt, hogy „hitelesítették” őket. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések