Hirdessen itt

Legújabb Facebook-posztjában Istenről és Jézusról elmélkedik Gyurcsány Ferenc


„Jézus nem bántani, hanem a gonosztól megszabadítani akarta az embert” – írja a szemkilövető.

Gyurcsány Ferenc újabb „költeménnyel” jelentkezett, amelyben elsősorban az egyházat, illetve annak kritizálás veszi górcső alá, és egy-két mondat erejéig még Jézusról is elmélkedik.

„Sokaknak így tűnik, hogy mifelénk a legtöbb tabu az egyházakat, az egyházak társadalmi helyzetét, szerepvállalásukat, feladataikat vagy épp privilégiumaikat, továbbá az állami segédlettel és számolatlan közpénzzel megtámogatott újevangelizációs folyamatot veszi körül. A fentieknek már puszta megemlítését is ellenséges, istentelen magatartásnak tekintik, amiért politikai kiátkozás, megbélyegzés, a megvádolt dehumanizálása a legcsekélyebb büntetés” – véli a DK-vezér.


Egyházi elemzés

Ezután Gyurcsány rátér arra, hogy az egyház „két világ egyesülése. Az egyház egyfelől jelenti a „láthatatlan egyházat, a lélek egyházát, a mennyei egyházat, amely a szentek közössége. De az egyház a látható egyház is, a hitben osztozó emberi közösség is, az e világi intézmény, amely – mint Szent Ágoston óta tudjuk – szentekből és bűnösökből áll”.

„Felvethető-e hívők és nem hívők számára, hogy az egyház vajon egyformán tekint-e Isten teremtményeire, akiket a teremtés során Isten nem szőkének vagy barnának, nem fehér vagy fekete bőrűnek, nem ilyennek meg olyannak, hanem kivétel nélkül mindannyiunkat embernek teremtett?” – elmélkedik a politikus.

Jézus nem bántani, hanem a gonosztól megszabadítani akarta az embert”

– írja Gyurcsány.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések