A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Lányokat futtatott a lőkösházi és öcsödi bűnbanda: ötven év börtönt kaptak


Arra vettek rá szorult helyzetben lévő lányokat, hogy prostituáltként dolgozzanak. Meg is hirdették őket, szervezték nekik az ügyfeleket. A lőkösházi és öcsödi szálakon futó bűnszövetségek tagjait, köztük nőket és férfiakat hétfőn ítélték el többek között emberkereskedelem és kerítés miatt a Gyulai Törvényszéken. Az ügyben tizenegy vádlottat mondtak ki bűnösnek, összesen több mint 50 év végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki, több tízmillió forintnyi vagyonelkobzást rendeltek el, autókat és ékszereket foglaltak le. 

Két csapat tagjai álltak hétfőn a Gyulai Törvényszék elé. Szorult helyzetben lévő lányokat vettek rá arra, hogy dolgozzanak prostituáltként. Egy ideig közösen is ténykedtek, de aztán egy összeveszés miatt egymástól külön folytatták ezt a tevékenységet, egészen 2019 őszéig, amikor elfogták őket. Az egyik bandában volt többek között a másod- és a harmadrendű vádlott, két nő; a másikban pedig az első-, a negyed-, az ötöd- és a hatodrendű vádlott, vagyis egy nő, illetve annak férje és két fia.

A módszer mindkét helyen hasonló volt. Fényképeket készítettek a lányokról, meghirdették őket az interneten, majd fogadták az ügyfelek telefonhívásait, leszervezték a találkozókat, hozták és vitték a lányokat. Ezért cserébe a szexuális szolgáltatásért kapott összeg felét átadták a lányok a szervezőknek, de az olyan költségeket, mint az utazás vagy a szállás, szintén a prostituáltak fedezték. Ők voltak az úgynevezett feles lányok – azaz azok, akik megtarthatták a pénz felét.

Ugyanakkor voltak úgymond telis lányok is, akik közül volt, akit szó szerint megvettek a szervezők, majd teljesen a saját felügyeletük alatt tartottak, és volt olyan, akinek csak ételt adtak meg kábítószert. Hogy milyen lehetett a lányok élete, egy példa: volt, aki ellenkezett, hogy nem szeretné ezt folytatni, őt nemcsak megfenyegették, hanem bántalmazták is. Emellett előfordult, hogy egy lányt úgy kényszerítettek munkára, hogy közben várandós volt.

Azt, hogy mi a különbség az emberkereskedelem és a kerítés között, az ítélet indokolásakor részletesen kifejtették a Gyulai Törvényszéken. A lányok többsége korábban is dolgozott prostituáltként, nem volt mögöttük támogató háttér, ezt látták pénzkereseti lehetőségnek. Bizonyos esetekben volt lényegében üzleti megállapodás a lányok és a szervezést végző vádlottak között, ekkor lehet kerítésről beszélni. Ha viszont a vádlottak kizsákmányolták és kiszolgáltatott helyzetben tartották a lányokat, akkor az emberkereskedelemnek számít.

A hétfői ítélethirdetésen elhangzott, miszerint bár a sértettek, a lányok vallomásaiban voltak pontatlanságok, azok elfogadhatók voltak. Volt olyan, aki csak azt követően mert beszélni a történtekről, miután a közösségi oldalon profilt, valamint telefont is váltott, hogy ne érhessék utol. Az is felmerült az eljárás során, hogy a vádlottak egy része próbálta elérni a lányoknál – akár fenyegetéssel is –, hogy olyan vallomást tegyenek, amelyek nekik kedvezőek.

Több tízmillió forintot kerestek

Az elsőrendű vádlottat – aki rosszul lett az ítélethirdetésen, ezért mentőt is hívtak hozzá – 12,5 év, a másodrendűt 6 év 8 hónap, a harmadrendűt 900 ezer forint pénzbüntetés mellett 5 év, a negyedrendűt 8 év, az ötödrendűt 9 év, a hatodrendűt 7 év, a hetedrendűt pedig 3,5 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték hétfőn a Gyulai Törvényszéken, többek között emberkereskedelem és kerítés miatt, de szerepelt rongálás, garázdaság, hamis tanúzásra felhívás is a tetteik között. A nyolcadrendű és a kilencedrendű vádlott – aki eladta az egyik lányt – 3 évre felfüggesztve 1,5 év szabadságvesztést kapott egyaránt; a tizedrendűt két évre felfüggesztve egy év szabadságvesztésre ítélték, a tizenegyedrendűt pedig két évre próbára bocsátották.

A szervezők egyébként óriási haszonra tettek szert az emberkereskedelemmel és a kerítéssel. Az eljárás során autókat, arany ékszereket és készpénzt foglaltak le tőlük több millió forint értékben. Ezek egy részét elkobozták, de emellett is összességében több tízmillió forint vagyonelkobzásra ítélték az első hat vádlottat. A 11 vádlottnak pedig az összesen 12 millió forintnyi bűnügyi költséget is viselnie kell.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések