Házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le az adóhatóság nyomozói az adatlopási botrányba keveredett, Bajnai Gordon által fémjelzett DatAdat cégcsoport magyarországi telephelyén – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak megjelenése egyebek mellett annak köszönhető, hogy gyanús, félmilliárdos bevételnövekedésre tett szert a társaság. A NAV pár hónapja költségvetési csalás miatt nyomoz, de a DatAdat-ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
A Magyar
Nemzet információi szerint a napokban kutatást tartott a Nemzeti Adó- és
Vámhivatal (NAV) az adathalászási botrányba keveredett, Bajnai Gordon
korábbi kormányfőhöz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz
köthető DatAdat cégcsoport magyarországi részlegénél, a DatAdat
Professional Kft-nél.
A lap úgy tudja, az adónyomozók iratokat
foglaltak le. A Magyar Nemzet információi szerint a NAV hónapok óta
költségvetési csalás miatt folytat nyomozást a cégcsoporttal
összefüggésben, és ennek az eljárásnak a keretében történt a kutatás is.
A
Magyar Nemzet értesülései szerint a NAV a cég hirtelen
bevételnövekedésére figyelt fel, ami számottevő, több mint félmilliárdos
volt az elmúlt években.
A kutatás és a lefoglalások után derült
ki, hogy egy, a cég tulajdonában álló, észt bejegyzésű társaság
tulajdonrészét adták el egy Amerikában bejegyzett offshore cégnek több
mint kétmillió euróért.
Az ügyet azaz aránytalanság teszi
meglehetősen gyanússá, hogy a vállalkozás két éve alig több mint
hétszázezer forintért cserélt gazdát. Ekkor ugyanis Ficsor Ádám
valamiért megvált üzletrészétől. Az eladás vizsgálata még folyamatban
van a magyar hatóságnál.
A DATADAT EGYMILLIÓ VÁLASZTÓT ÉRHETETT EL TELEFONHÍVÁSOKKAL, SMS-EKKEL
A
DatAdat-botrány azután robbant ki, hogy kiderült, a 2022-es kampányban
hozzávetőleg egymillió választót érhetett el telefonhívásokkal,
sms-ekkel. Felmerült a gyanú, hogy az akciót lopott adatbázisok
felhasználásával hajtották végre, hiszen olyan kormánypárti
szimpatizánsok is kaptak hívásokat Márki-Zayéktól, akik bizonyosan nem
adták meg elérhetőségeiket nekik.
Nem
csoda, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz az
ügyben számos panaszbeadvány érkezett. Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke a
Magyar Nemzetnek adott korábbi interjúban beszélt arról, hogy
feljelentése nyomán személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt
rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.
A
DatAdattal kapcsolatban az ORFK 2022 augusztusában azt a tájékoztatást
adta, hogy a büntetőeljárás folyamatban van a Készenléti Rendőrség
Nemzeti Nyomozó Irodánál.
A
DatAdat-cégcsoport fő magyarországi vállalatát, a DatAdat Professional
Korlátolt Felelősségű Társaságot egyébként 2016. december 22-én
jegyezték be.
A DatAdat-nak kezdettől fogva tagja Ficsor Ádám,
aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, majd Bajnai Gordon
titkosszolgálati minisztere volt.
Szintén alapító Dessewffy Tibor,
a Gyurcsány-kormány agytrösztjének tartott Demos korábbi vezetője, az
ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója. Dessewffy egyetemi
kutatómunkája teljesen beleillik a vállalkozás profiljába
(adatbázisépítés, a választók profilozása), mivel ő az ELTE Digitális
Szociológia Kutatóközpontjának a vezetője.
Nem sokkal az alapítás
után csatlakozott a céghez az Ebit Consulting Korlátolt Felelősségű
Társaság, Bajnai Gordon volt kormányfő vállalkozása. Bajnai 2018-ban az
Európai Beruházási Banknál leadott érdekeltségi nyilatkozatában
közvetett tulajdonaként (10 százalékos tulajdonrész) tüntette fel a
DatAdatot.
2020-ban csatlakozott a vállalkozáshoz tagként az
ügyvezetői feladatokat is ellátó Szigetvári Viktor, aki Bajnai
politikustársa, ezt megelőzően pedig kabinetfőnöke, még korábban
Gyurcsány Ferenc bizalmasa volt. Szigetvári közösségi oldalán
büszkélkedett el azzal, hogy a DatAdatnál dolgozik, méghozzá
menedzserpartneri minőségben.
1 Megjegyzések
A többes állampolgárságú Dessewffy Tibor, a Gyurcsány-kormány agytrösztjének tartott Demos korábbi vezetője, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója mind a mai napig állásában van holott már rég bebizonyosodott, hogy állami titkokkal seftel!!!
Amúgy Dessewffy egyetemi kutatómunkája teljesen beleillik a kém-vállalkozás profiljába (adatbázisépítés, a választók profilozása), mivel civilben ő az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontjának a vezetője.
Viszont az, hogy nem börtönben szárad a Bajnai-Draskovics bandával együtt az csakis Usrahellnek és a Mossad hazai prominenseinek köszönhető!!!
Nesze neked "szabad Magyarország"!!!