Azzal persze nem büszkélkedett el, hogy az ukránok amerikai fegyverekkel lövöldöznek át Oroszországba is.
Irán a háború közvetlen résztvevőjévé vált, mivel támogatást nyújtott a
polgári célpontokat iráni gyártmányú drónokkal bombázó az orosz
pilótáknak – panaszkodik az egyik fő háborúzó szervezet, a Fehér Ház.
A nemzetbiztonsági tanács
vezető szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak
tudomása van róla: iráni szakértők jártak a Krímben kiképzést tartani a
drónok kezelésében nehézségekbe ütköző orosz pilótáknak. A drónokat
ugyan ténylegesen nem ők irányították, de az oktatáson kívül a
karbantartási munkákban is részt vettek. John Kirby szerint például így
mértek csapást az elmúlt napokban többek között Kijevre is.
„Ezek
olyan rendszerek, amelyeket az orosz fegyveres erők nem ismernek,
Iránban gyártott drónok. Az oroszoknak semmiféle hasonló eszközük nincs.
Eleinte kezelői és rendszerhibákba futottak bele, mivel vagy nem
irányították megfelelően, ezért a drónok nem értek célba, vagy maguk a
rendszerek nem működtek úgy, ahogy azt a megrendelők elvárták. Az
irániak ezért küldtek kiképző szakembereket és technikai támogatást.” –
tette hozzá Kirby.
0 Megjegyzések