Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője „Mikor tiltja ki válaszlépésként a kormány a magyargyűlölő politikusokat Magyarországról?” címmel arról beszélt napirend előtti felszólalásában, hogy mikor tervez szakítani a kormány azzal a „megalkuvó”, helyenként „gyáva” politikával, amely a 90-es évek óta tapasztalható a Kárpát-medencében.
Példaként
említette Ukrajnát, ahol nem reagálnak pozitívan a magyar gesztusokra,
hanem azt gyávaságként értékelik. A politikus szerint az eddigi magyar
kormányoknak nem voltak komoly válaszaik a magyarellenes reakciókra.
Ezzel kapcsolatban Toroczkai László kiemelte a munkácsi turulszobor
gyalázatos lerombolását. A politikus nem ért egyet azokkal az
elemzésekkel, amelyek szerint ez lenne az ukránok válasza arra, hogy
Magyarország nem küld fegyvereket és katonákat a háború sújtotta
országnak.
Toroczkai László szerint a magyarellenes megnyilvánulásoknak nincs köze a háborúhoz, azok már előtte is tapasztalhatók voltak.
A politikus kijelentette:
Ukrajnában egy magyarellenes rezsim van hatalmon, amely szisztematikusan kiirtaná a magyarokat Kárpátalján.
Azzal
érvelt, hogy már a háború előtt, 2014-ben felmerült, hogy Munkácsy
Mihály szobrát eltávolítják, ezt végül meg is tették, de a kormány
emiatt nem tett semmit sem. Toroczkai László szerint nem elég behívni az
ukrán ügyvivőt a külügyminisztériumba. Emlékeztetett rá, hogy 2014 óta
sorban tiltották ki a magyar politikusokat, közszereplőket Ukrajna
területéről, miközben a magyarellenes ukrán politikusok nem lettek
kitiltva Magyarországról.
A Mi Hazánk politikus azt követeli,
hogy Viktor Baloga ukrán képviselőt a fiával, Andrej Balogával, Munkács
jelenlegi polgármesterével együtt tiltsák ki Magyarország területéről a
magyarellenességük miatt. Toroczkai László határozott ellenlépéseket vár
a kormánytól.
Menczer Tamás államtitkár válaszában elmondta: van, amiben egyetért Toroczkai Lászlóval, és van, amiben nem. Az államtitkár szerint abban igaza van a Mi Hazánk politikusának, hogy felháborodását fejezte ki a munkácsi turulszobor lerombolása miatt, mert az nyilvánvalóan egy magyarellenes provokáció. A külügyminisztérium ezért is hívatta be az ideiglenes ügyvivőt, Menczer Tamás hozzátette: diplomáciailag ez a bevett gyakorlat egy ilyen esetben.
Hangsúlyozta: a kormány minden lehetőséget megragad, hogy megvédje a kárpátaljai magyarok jogait, a megalkuvás vádját azonban visszautasította. A megalkuvással kapcsolatban Menczer Tamás emlékeztetett rá, hogy a Mi Hazánk a Jobbikból szakadt ki, utóbbi megalkudott, és a Gyurcsány-párt segédje lett. Menczer Tamás azt tanácsolta a Mi Hazánknak, hogy
kerüljék el ezt az utat, ha nem akarnak a Gyurcsány-csapatba tartozni és a Jobbik sorsára jutni.
Az államtitkár kiemelte: a kormány mindig kiáll a kárpátaljai magyarok mellett, valóban tendenciózusan történtek jogsértések a nemzetiségekkel szemben Ukrajnában, ezért is blokkolták az ország euroatlanti csatlakozását, a háború miatt azonban ideiglenesen félretették az ellentéteket, és kiállnak a megtámadott fél mellett. Akik azonban soha nem álltak a kárpátaljai magyarok mellett, azok a Mi Hazánk mellett ülő baloldali pártok képviselői.
Menczer Tamás hangsúlyozta: a magyar érdek az energiafüggetlenség és az energiabiztonság, továbbá a határokon belül is ki kell állni a magyarokért.
1 Megjegyzések