A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Targoncákkal, részegen randalírozott a szarvasi telephelyen


Sörözött, pálinkázott, majd targoncába ült, és egy tehergépkocsit is elkötött.


Részegen randalírozott négy járművel, köztük három targoncával és egy teherautóval egy 26 éves szarvasi férfi, akit jármű önkényes elvétele, valamint ittas járművezetés miatt ítéltek el jogerősen a minap a Szarvasi Járásbíróságon tartott előkészítő ülésen a járási ügyészség vádirata alapján. A vádlott 300 ezer forint pénzbüntetést kapott, valamint két és fél évre eltiltották a közúti járművezetéstől.

A férfi egy szarvasi mezőgazdasági cég telephelyén dolgozik segédmunkásként. Egy tavaszi napon munka után otthonában legurított legalább két liter sört és 2,5 deciliter pálinkát. Aztán hívta az egyik munkatársa, hogy segítsen neki pár raklap átpakolásában. A férfi nem szólt arról, hogy már ivott alkoholt, hanem visszament. Bár ittas volt, valamint a targoncavezetéshez szükséges vizsgával sem rendelkezett, a főnöke tudta és beleegyezése nélkül beült egy targoncába, és azzal a szabad ég alatt maradt raklapokat fedett helyre vitte.

Ezután – bár nem volt jogosítványa – úgy döntött, hogy gyakorolja a járművezetést. Beült egy tehergépkocsiba, és azzal a telephelyről kivezető betonúton közlekedett. Amikor meg akart fordulni, hátramenetben az árokba csúszott. Visszagyalogolt a telephelyre, és egy másik targoncával visszament, hogy majd azzal kiemeli a teherautót a vízelvezetőből. Nem járt sikerrel, ezért a targoncával visszament a telephelyre, azonban azzal meg elakadt, mivel nem a betonozott részen közlekedett. Ekkor az elsőként használt targoncához ment, azzal akarta kiemelni az elakadt kisebb targoncát, ez viszont a művelet során az oldalára borult. Ezt megelőzően a férfi egy harmadik targoncával is közlekedett, szintén a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések