Magyarország a béketáborhoz tartozik, "az azonnali tűzszünet és az azonnali béketárgyalások híve vagyok" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német fővárosban a már említett a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung napilap rendezvényén, amelyet Vihar Európa fölött címmel rendeztek az ukrajnai háborúról és a nemzetközi energiaválságról.
A magyar miniszterelnök hivatalos németországi látogatáson vesz részt.
Orbán Viktor elmondta:
Magyarország már elvesztette körülbelül 200 állampolgárát, akik besorozott katonaként meghaltak a fronton.
A miniszterelnök nagy bajnak nevezte, hogy a krímivel ellentétben ezúttal nem sikerült elszigetelni a konfliktust.
A Krím elleni, 2014-es orosz támadás idején azért tudták elkerülni a súlyos nemzetközi válságot, mert a németek, Angela Merkel akkori kancellárral az élen, azonnal tárgyalást kezdeményeztek- fűzte hozzá.
Hibának mondta Orbán Viktor, hogy
MIKÖZBEN Ő A HÁBORÚ ELŐTT BÉKEMISSZIÓN JÁRT VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÖKNÉL, A NYUGATI OLDALON SENKI NEM ÉREZTE ÚGY, HOGY TÁRGYALNI KELL.
Pedig a moszkvai látogatás után például a NATO főtitkárának is azonnal jelezte, hogy milyen fenyegetés készül.
A
miniszterelnök kijelentette: az ukrajnai konfliktus kapcsán elsősorban a
magyar érdekeket nézi, márpedig az ország az ukrajnai háború közvetlen
hatósugarában él, emiatt erős fenyegetettségérzése is van. Úgy
fogalmazott:miközben Magyarország mindent megtesz a béke érdekében, nem
hajlandó úgy segíteni az ukránokat, hogy közben tönkreteszi a
magyarokat.Orbán Viktor úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi vita
túlságosan Putyinra koncentrál.
Hozzátette:
ŐT PUTYIN EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLI, "MAGYARORSZÁG ÉS EURÓPA ÉRDEKEL, AZ, HOGY MI A HÁBORÚ KÖVETKEZMÉNYE RÁNK NÉZVE".
Egyértelművé
tette azt is, hogy a magyar kormány azt gondolja a háborúról, amit az
EU mond: ez egy agresszió, hiszen Oroszország megsértette a nemzetközi
jogot.
A miniszterelnök - akinek elsősorban a szervező
sajtóorgánumok vezetői tettek fel kérdéseket - kifejtette azt is:a
tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem
az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján
az amerikaiakkal kell tárgyalni.Úgy vélte, a háborúnak az erőforrások
adják a lényegét, és miközben az oroszoknak szinte korlátlan
erőforrásaik vannak energia, katonák és emberi erőforrás terén,
Ukrajnának csak azért van elegendő forrása, mert a Nyugat és az Egyesült
Államok segíti.
Mint ismert, a magyar miniszterelnök az amerikai elnököt is kritizálta.
0 Megjegyzések