Az orosz külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője szerint az Egyesült Államok és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai célponttá válhatnak Oroszország számára, ha részt vesznek az ukrajnai háborúban.
Oroszország, amely 1957-ben felbocsátotta a világűrbe a Szputnyik-1-et, az első ember alkotta műholdat, 1961-ben pedig eljuttatta az első embert a kozmoszba, jelentős támadó űrkapacitással rendelkezik, ahogyan az Egyesült Államok és Kína is. Oroszország 2021-ben műholdellenes rakétával semmisítette meg egyik saját műholdját - írja az MTI.
Konsztantyin
Voroncov, az orosz külügyminisztérium illetékes igazgatóhelyettese az
ENSZ Közgyűlés Első Bizottságának ülésén elmondta, a kereskedelmi
műholdak legitim célpontjává válhatnak egy csapásnak azt követően, hogy
az Egyesült Államok és szövetségesei a világűrt a nyugati dominancia
érvényesítésére próbálják felhasználni.
Voroncov kifejtette, hogy
a nyugati műholdak használata az ukrán háborús erőfeszítések
támogatására "rendkívül veszélyes tendencia". Hozzátette, provokatív,
hogy a Nyugat ilyen műholdakat használ Ukrajna támogatására.
"Arról beszélünk, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a polgári űrinfrastruktúra összetevőit, beleértve a kereskedelmi célúakat is, fegyveres konfliktusokba vonják be".
Voroncov nem említett konkrét műholdas cégeket, bár Elon Musk, a SpaceX űripari vállalat alapítója a hónap elején azt mondta, hogy rakétacége továbbra is finanszírozni fogja az Ukrajnában működő Starlink internetszolgáltatást.
1 Megjegyzések
KÜLÖNBEN is ILLŐ LENNE ÍGY 70 ÉVESEN, HOGY a NASA és HOLLYWOOD SÁTÁNISTÁI MÉR NE VEHESSÉK HÁTRALEVŐ IDEJÉBEN is "PALIRA" PATRIÓTA NÁCITLANÍTÓNKAT!!!
https://www.youtube.com/watch?v=8ndr3GBoSkc