A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kunhalmi óvatosan leült Olaf Scholz mellé valami rendezvényen és csacsogott neki


A szocialisták beszámolója szerint, a Dobrev-találkozóhoz hasonlóan itt is szóba kerültek „az Orbán-kormánnyal kapcsolatos jogállamisági kérdések”.

Úgy tűnik, magyaros hetet tartott Olaf Scholz. A német kancellár a hétfőt egy Orbán Viktorral folytatott négyszemközti tárgyalással kezdte, majd pénteken Dobrev Klárával találkozott.

Dobrev szerint Scholz a beszélgetés során megerősítette, hogy a jogállamisággal, korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatban nem fog kompromisszumokat kötni.

De itt még nincs vége: vasárnap érkezett a hír, hogy a hétvégén többek között Olaf Scholz német kancellárral találkoztak az MSZP vezetői is az Európai Szocialisták Pártja (PES) berlini kongresszusán, ahol részt vett még Pedro Sánchez spanyol és Sanna Marin finn kormányfő is.

Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan mellett a delegáció tagja volt még Andor László, volt uniós biztos és Tüttő Kata, a Régiók bizottságának tagja is.

A szocialisták beszámolója szerint, a Dobrev-találkozóhoz hasonlóan itt is szóba kerültek „az Orbán-kormánnyal kapcsolatos jogállamisági kérdések”.

Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan azt mondták, az MSZP érdekelt abban, hogy Magyarországra minél hamarabb megérkezzenek az uniós források, hiszen arra nagy szüksége van az országnak. Ugyanakkor a korrupció visszaszorítása és a jogállam helyreállítása szerintük jogos elvárása az Európai Uniónak. Kunhalmi Ágnes kifejtette Olaf Scholz német kancellárnak azt is, hogy mindezeken túl nagyon fontos, hogy Európa megtartsa saját erejét és egyensúlyát a nagyhatalmakkal szemben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések