Elon Musk hivatalosan is megvette Twittert. A világ legvagyonosabb embere azt mondja, reméli, hogy a platform még évekig a legnépszerűbb kommunikációs tér marad.
A Tesla és a SpaceX tulajdonosa kifejtette a 44 milliárd dolláros (18 000 milliárd forintos) vásárlás okait, és azt mondta:
"Jelenleg nagy a veszélye annak, hogy a közösségi média szélsőjobboldali és szélsőbaloldali részekre szakad, amelyek több gyűlöletet és megosztottságot keltenének társadalmunkban."
"A kattintások iránti könyörtelen hajsza során a hagyományos média nagy része táplálta és kielégítette ezeket a polarizált szélsőségeket, mivel úgy gondolják, hogy ez hozza a pénzt, de ezzel elvész a párbeszéd lehetősége" - folytatta Musk, majd elmondta:
Ezért vettem meg a
Twittert. Nem azért tettem, mert könnyű. Nem azért tettem, hogy több
pénzt keressek. Azért tettem, hogy segítsek az emberiségnek, amit
szeretek. Tehát alázattal, felismerve, hogy ennek a célnak a
megvalósításában a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére való kudarc
nagyon is reális lehetőség- idézte a világ legvagyonosabb emberének
szavait a TMZ.
Musk egyébként már egy videót is közzétett arról,
ahogy besétál a Twitter főhadiszállására, mégpedig nem is akárhogy, egy
mosdókagylóval a kezében!
0 Megjegyzések