Ben Hodges szerint fel kell készülnünk az Orosz Föderáció szétesésére.
Egyre
világosabbá válik, hogy Ukrajna fogja megnyerni ezt a háborút, és hogy a
Kreml történelmi bizalmi válsággal néz szembe. Sőt, most már valóban
úgy vélem, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy Vlagyimir Putyinnak
olyan súlyos gyengeségei vannak, hogy talán a vég kezdetének lehetünk
tanúi − nemcsak a rezsimjének, hanem magának az Orosz Föderáció végének
is − írja a Telegraphon megjelent elemzésében Ben Hodges nyugalmazott
altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó erőinek volt
főparancsnoka, a Human Rights First nevű nonprofit emberi jogi szervezet
főtanácsadója.
Véleménye szerint ez a több mint 120 etnikai
csoportot magába foglaló hatalmas birodalom fenntarthatatlan lábakon
áll, és mint a híres Hemingway-idézet mondja, az összeomlása először
fokozatos lehet, de hamarosan hirtelen, erőszakos és ellenőrizhetetlen
eseménnyé válhat.
Ha nem készülünk fel erre a lehetőségre úgy, ahogyan nem készültünk fel a Szovjetunió összeomlására, akkor ez óriási instabilitást hozhat a geopolitikába
– hangoztattja a parancsnok.
Hodges
legalább három olyan tényezőt lát, amely a Föderáció összeomlásához
vezethet. Az első az orosz hadseregbe vetett belföldi bizalom
összeomlása, amely hagyományosan a Kreml legitimitásának középpontja. A
hadsereg ukrajnai megaláztatása mostanra már majdnem teljes, a büszke
Fekete-tengeri Flotta még mindig a Krím mögé bújik, túlságosan félve
attól, hogy fellépjen egy olyan ország ellen, amelynek még
haditengerészete sincs.
A volt főparancsnok második érve az, hogy
az orosz gazdaságot ért károk túlságosan pusztítóak, és a Föderációnak
144 milliós lakosságot kell eltartania. Az energiapiacok elvesztését,
amely az ország modern iparának hiányát kompenzálta, nem lehet
visszafordítani – véli Hodges.
A harmadik tényező a nyugalmazott
altábornagy szerint Oroszország népességének ritkasága. Annak ellenére,
hogy az Egyesült Királyság területének 70-szerese, a Föderációnak csak
kétszer annyi lakosa van, mint az Egyesült Királyságnak. Ezek a számok a
legjobb időkben is megnehezítik a polgári szolidaritás megvalósulását,
de most, amikor a központ gyenge helyzetben van, a nemzeti identitás
érzése gyorsan csökkenhet.
A nyugati szankciók nehéz gazdasági kompromisszumokra kényszerítik Moszkva elitjét.
Elkerülhetetlenül
a fővárosi középosztályt fogják támogatni − amely közvetlenebb
fenyegetést jelent a hivatalnokokra nézve − az államalkotó nemzetek
kisebbségi lakosságának kárára – véli a nyugalmazott parancsnok.
Mindezeket
tekintve Hodges szerint megdöbbentő, hogy milyen kevés szó esik az
Orosz Föderáció lehetséges végéről. Véleménye szerint éppen ezért már
most fel kellene tenni a nehéz kérdéseket, nehogy később a semmiből
zúduljanak azok ránk.
0 Megjegyzések