Splitben a női vízilabda Európa-bajnokság A-csoportjának utolsó fordulójában a magyar női vízilabda-válogatott Románia ellen szállt vízbe.
BA spliti vízilabda Európa-bajnokság A csoportjában szombat délelőtt 10 órától a magyar női válogatott Románia elleni „edzőmeccsel” zárta a csoportkört. Azért a jelző, mert hihetetlen tudáskülönbség mutatkozott Bíró Attila tanítványai és Berttini Andrei Nenciu csapat között.
A románok, akik az előző két meccsüket is 055-el zártak, szinte lövésig sem jutottak el, holott a magyar lányok elég pontatlanul, sok apró hibával játszottak, ziccereket hibáztak, ennek ellenére az első nyegyedet 7-0-ra, a másodikat 4-0-ra, a harmadikat 6-0-ra, míg a negyedike 5-0 nyerték meg.
Igaz erről a pontatlanságról maga a magyar szövetségi kapitány is tehetett, az Eb-meccsek között másfél-két órás kemény edzésekkel fárasztotta csapatát, avagy nem a csoportkörre, főképp nem erre a laza ujjgyakorlatra hegyezte a lányok formáját.
A talákozót annak a tudatában játszották, hogy a tuti győzelem esetén csoportjában harmadik helyen zár a válogatottunk, így két nap pihenő után a B-csoport második helyezettjével, a címvédő spanyol válogatottal meccselnek majd a hétfői, este hét órakor kezdődő negyeddöntőben.
Magyarország–Románia 22–0 (7–0, 4–0, 6–0, 5–0)
Split. V: Wengenroth (svájci), Kuníková (szlovák)
Magyarország: Kiss Alexandra, Magyari Alda – Máté
Zsuzsanna, Vályi Vanda, Faragó Kamilla, Peresztegi-Nagy Kinga, Farkas
Tamara, Leimeter Dóra, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu
Geraldine, Szilágyi Dorottya, Parkes Rebecca. Szövetségi kapitány: Bíró
Attila
Románia: Diana-Ramona Toganel, Mariia Dvorzhetska –
Demi Carpatorea, Szeghalmi Krisztina Emese, Alexia Maria Matei Guiman,
Xenia Bianca Bonca, Andra Maria Bunea, Tóth Anita Johanna, Chelsea
Gandrabura, Alina Iona Olteanu, Nagy Debóra Júlia, Szilágyi Szabina,
Anastasiia Melnychuk. Szövetségi kapitány: Berttini Andrei Nenciu
0 Megjegyzések