A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Tizenkét méter mélyről hozták fel a macskát a debreceni tűzoltók

Kútba esett az állat.

Macska esett egy tizenkét méter mély kútba Debrecenben, a Nagycsere tanyán hétfőn. A debreceni hivatásos tűzoltók dugólétrán át kötélbiztosítással szabadították ki az állatot – közölte a katasztrófavédelem.

Hétfőn Debrecenben két utcába is vonultak a tűzoltók. A Szoboszlói úton és a Faraktár utcában is lehasadt ágak jelentettek gondot. Mind a két esetben kihúzós létrán át láncfűrésszel és kézi erővel távolították el az ágakat.

Hat elfogás

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami könnyű sérüléssel végződött – írja a police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből négy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, egy embert pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök hat személyt állítottak elő, ebből két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések