A Szegedi Szabadtéri Játékok (a Dóm téri és az előző évekhez képest kétszeres előadásszámot produkáló Újszegedi Szabadtéri Színpad) előadásaira közel 65 000 néző látogatott el 2022 nyarán.
Az ország legnagyobb nyári színházában, idén először a Szegedi Nemzeti Színház szervezésében, számos újdonság, különleges és színvonalas produkció várta a színházrajongókat. A független szakértőkből álló bizottság pedig idén ismét Superbrands díjjal tüntette ki a Fesztivált, ahol június 22-től augusztus 21-ig, két játszóhelyen mintegy 14 produkció kápráztatta el az érdeklődőket, összesen huszonhét estén - írja a deszkavizio.hu.
A szervezők idén nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy opera és néptánc-előadás is szerepeljen a sokszínű repertoárban, Kossuth-díjas rendezők közreműködésével. A Dóm téren a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel koprodukcióban készült Szabadság, szerelem! – Petőfi a vitéz című tánc-szín-játék nyitotta meg a nyarat a Szeged Táncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyesület táncosainak közreműködösével.

A Madách Színház 2014-ben a Szabadtérin debütált sikerelőadása, a Mamma mia! is visszatért négy alkalommal. Lelkes érdeklődés előzte meg a Dóm tér két, Szabadtéri-történelmet író saját előadását is. Önálló produkcióban mutatták be Verdi La Traviata című operáját pazar látványvilággal, allegorikus mozgásművészeti jelenléttel, és nem utolsó sorban világszínvonalú énekesek főszereplésével a Fesztivál történetében először. Szintén első alkalommal, saját produkcióként láthatta a Dóm tér közönsége a sokak által várt Chicago musicalt. A különlegesen aktuális előadás hat estén keresztül volt látható, és több mint 22 ezren voltak kíváncsiak a nem szokványos rendezés izgalmaira.
Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon az előző években megszokotthoz képest több, mint kétszeres mennyiségű produkció várta a színház és a zene szerelmeseit. Az évad újdonságaként színvonalas koncertsorozatnak is otthont adott a Szabadtéri kisebb színpada, ahol olyan országos- és világhírű zeneművészek, énekesek léptek fel, mint a Boban Markovics Orkestar, a Budapest Bár, majd Dés László és vendégei: Básti Juli és Nagy Ervin, a Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal A dal a miénk című esten, valamint Rost Andrea, aki Lukács Miklós cimbalomművész, Jávori Ferenc Fegya és a Budapest Klezmer Band, Sándor Csaba tenorista, továbbá Bényei Tamás és a Hot Jazz Band, meglepetésvendégként pedig a Csíkszentisimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar közreműködésével adott születésnapi koncertet.
Kivételes színházi előadásokat is láthattak a kisebbik Szabadtéri színpad nézői. Itt is műsorra került két musical, Tim Rice, Björn Ulvaeus és Benny Andersson Sakk (CHESS) című, nagyívű hidegháborús története a PS Produkció előadásában, és a Gyöngyhajú lány balladája című, Omega-slágerekkel tűzdelt ExperiDance produkció; emellett a Játékszín vendégjátéka, A dominógyilkosság című izgalmas krimi és Veres1Színház Anconai szerelmesek című zenés komédiája is.

0 Megjegyzések