Törölte a krakkói koncertjeit Roger Waters, miután a helyi önkormányzat arról szavazott volna a napokban, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek a városban az orosz-ukrán háborúról tett megjegyzései miatt.
Waters áprilisban kétszer lépett volna fel a Tauron Arena színpadán, de a zenész menedzsere minden indoklás nélkül lemondta a koncerteket.
Waters korábban egy nyílt levelet írt az ukrán elnök feleségének, Olena Zelenszkának, amiben azt írta, hogy Ukrajnában tevékenykedő extrém nacionalisták miatt lépett rá az ország a háború felé vezető ösvényre. A zenész kritizálta a nyugati országokat is, amiért fegyverekkel segítik Ukrajnát.
A lengyel sajtó szerint a krakkói önkormányzat arra készült, hogy szavazást tartson arról: beengedik-e Waterst egyáltalán a városba a nyílt levélben emlegetett, "felháborodást keltő okfejtései" miatt.
Roger Waters 2023 tavaszán Budapesten is fellép. A koncertre április 23-án kerül majd sor az MVM Dome-ban, elvileg pont Krakkóból érkezett volna.
A This Is Not A Drill című 40 állomásos koncertkörút március 17-én Lisszabonban indul és 14 országot érint. A koncerten 20 dal hangzik majd el, Pink Floyd és Roger Waters szerzemények, többek között az Us & Them, a Comfortably Numb, a Wish You Were Here és az Is This The Life We Really Want?, valamint debütál Roger Waters vadonatúj, The Bar szerzeménye.
1 Megjegyzések
Nagyszerű sikerek és vér-lázító tények azok, amelyeket Roger az sátánista hókuszpókok képébe vág!...- ami ugyan a cion-libsiknél állandóan kiveri a biztosítékot...- mivel őket mindig jobban érdekli a gyilkos deviánsak joga, mint az áldozatok halála!!!
...és ez akkor is HATHATÓS ÖNVÉDELMET követel a donor részéről (RUSSIA!!!), ha a törpe, de brutálisan agresszív nácionalista kisebbség naponta akar magának egyre több jogot és píszí érzékenységet a többségi társadalom tagjaitól...- miközben eme megátalkodott ún. ukrán fehérjebábok már régen nem minősíthetőek együttélésre alkalmas embereknek...- a Zelenszkij féle zsidajokkal az élen!!!