Orbán Viktor pénteken egynapos látogatásra érkezett Belgrádba, ahol tárgyalást folytatott Aleksandar Vučić szerb államfővel, majd átvette tőle a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést a két ország együttműködésének, kapcsolatainak fejlesztése érdekében nyújtott szolgálataiért – írja az MTI.
A
kitüntetés átvételekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy az elismerést
biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar-szerb barátság
érdekében. Kijelentette: Magyarországnak és Szerbiának barátságban kell
lennie, mert a két ország közös küldetése Európa déli kapujának
védelme.
A közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor reagált az
Európai Parlament által csütörtökön megszavazott jelentésre is, amelyben
megállapították: Magyarország nem teljes értékű demokrácia.
„Ez egy vicces dolog, de csak azért nem nevetünk ezen a viccen, mert ez egy unalmas vicc.
Második vagy harmadik alkalommal hoznak ilyen döntést az EP-ben, amely elítéli Magyarországot. Régen azt gondoltuk, hogy ennek van valamilyen jelentősége, de most már viccként tekintünk rá” – mondta a kormányfő. Hozzátette, az egész hátterében az áll, hogy az EP-t elfoglalta egy baloldali többség. Orbán szerint a Fidesz egykori szövetségese, az Európai Néppárt is egyre inkább a baloldalhoz közeledik.
„A dokumentum amit tegnap megszavaztak, egy pamflet, egy politikai propaganda.”
„Magyarországon
választásokat tartunk, ahol a polgárok által leadott szavazatok alapján
alakul meg a kormány. Ha a jobboldal szerez többséget, ennek nem örül a
baloldal, ezért aztán intifádát szerveznek az EP-ben. Ez lassan már
csak a saját szórakoztatásukat szolgálja, mert minket nem érdekel” –
tette hozzá.
Orbán a sajtótájékoztatón az Oroszország elleni
szankciókról is beszélt, elmondta, hogy mindig amellett fog érvelni,
hogy ne alkalmazzon szankciókat az Európai Unió, mert „a szankció, amit a
nyugatiak kitaláltak, nem szolgálja Magyarország érdekét”. Szerinte a
szankciók súlyos gazdasági válságba sodorják az EU-t, és ha visszavonnák
őket, azonnal javulna a helyzet.
0 Megjegyzések