A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Finnország teljesen lezárja a határait az oroszok előtt


A finn külügyminiszter szerint a döntést Moszkva legfrissebb bejelentése miatt hozták meg. 

Az Oroszországból érkező beutazások megugrása miatt Finnország pénteken nulla órától lezárja határait az európai Schengen-övezetre érvényes vízummal rendelkező orosz állampolgárok előtt – jelentette be a helsinki kormány.

Pekka Haavisto finn külügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

a döntésre „jelentős hatással volt” Moszkva bejelentése az ukrajnai háborúra való „részleges” mozgósításról,

ami az Oroszországból az északi országba érkező beutazások megugrását eredményezte.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a családlátogatások, valamint a munkavállalás és a tanulmányok céljából történő beutazás továbbra is engedélyezett lesz.

A finn kormány pénteken közölte, hogy az Oroszországból érkező turizmus leállítását tervezi és a következő napokban véglegesen döntenek erről.

Mostani döntését a kormány azzal indokolta, hogy az orosz turisták folyamatos érkezése Finnországba veszélyezteti az ország nemzetközi kapcsolatait. További részleteket nem közölt. Szeptember 1-jével Finnország a szokásos szám tizedére csökkentette az orosz állampolgároknak kiadott vízumok számát,  többek között turisztikai célokra is, amit az Ukrajnával való szolidaritás kinyilvánításának tekintettek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések