Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Evéshez használt bicskájával herélte ki a kutyáját egy ároktői férfi


Az idős borsodi férfi a kutyát szökése után felkötötte egy fára, majd maga ivartalanította. 

A Facebookon tett közzé a borsodi Babák Menedék Állatmentő Alapítvány egy bejegyzést arról a kutyáról, amelyet a gazdája a saját otthonában, saját kezűleg kiherélt. Az állatvédők segítségét a rendőrség kérte.

A BOON beszámolója szerint a megyei rendőr-főkapitányság megkeresésünkre arról tájékoztatta őket, hogy szeptember 20-án egy ároktői 69 éves férfi Csibész nevű kutyáját felkötötte egy az udvaron lévő fára, majd kiherélte a bicskájával, amellyel egyébként enni szokott. Az esetet egy helyi lakos jelezte a település polgármesterének, aki pedig azonnal értesítette a rendőrséget. A férfit az egyenruhások kihallgatták, elismerte a történteket, és lemondott az eb tartásáról, a szakszerűen ellátott kutyát a Babák Menedék Állatmentő Alapítvány fogadta be. A férfi ellen eljárást indított a rendőrség. 

A portál úgy tudja, hogy a férfi azért akarta ivartalanítani az eleve sérült ebet, mert az egyéves kutya többször elszökött már otthonról és azt gondolta, ezek után nyugodtabb lesz és nem fog szökdösni. Információik szerint a férfi korábban már herélt többször disznókat, úgy gondolta, az eljárás most is megfelelő lesz. Ugyanakkor a fenti videóban elhangzik, hogy nemrégiben volt ingyenes ivartalanítás, amire a gazda elvihette volna az állatot, amely az eset után két napig lázasan feküdt az állat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések