Hirdessen itt

Egyeknél szalma, Gáborjánban melléképület égett


Több szabadtéri tűzhöz is vonultak a hajdú-bihari lánglovagok. 

Hajdúböszörmény-Pród közelében száraz avar és gaz égett háromszáz négyzetméteren hétfőn. Az esethez hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók vonultak, ők oltották el a lángokat egy vízsugárral – közölte a katasztrófavédelem.

Egyek külterületén ötven négyzetméteren füstölt a búzatarlón hagyott szalma, a település önkormányzati tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral fékezték meg a tüzet.

Egy melléképület tetőszerkezete és a benne lévő gépek égtek Gáborjánban, a Fő utcában. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.

Nyolc előállítás egy nap alatt

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami könnyű sérüléssel végződött – írja a police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük egy embert az ellene érvényben lévő körözés alapján, két főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, ebből két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések