Támogassa munkánkat!

Árnyék Klára: Orbán nem húzza ki a 4 évet


Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök interjút adott az ATV esti műsorában. 

Dobrev Klára kedden este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége, ahol arról beszélt, hogy a következő három és fél évben azon fognak dolgozni, hogy lerövidítsék az időt a következő választásokig. Gyurcsány Ferenc felesége bízik abban, hogy a bemutatott árnyékkormánya az ellenzéki politizálás centruma lesz.

A DK EP-képviselője szerint a változás eléréséhez volt szükséges megalakítani az árnyékkormányát, szerinte most van itt a pillanata annak, 

amikor egy ellenzéki párt nem teheti meg, hogy nem mutat egy világos alternatívát.

A politikus úgy véli, ez hiányzott a választási kampányban, április 3-a óta pedig nagy a csalódottság az ellenzéki térfélen, azonban világos felhatalmazást kapott a DK elnökségétől.

Úgy fogalmazott, a DK-ban az elnökség és az árnyékkormány közösen hozzák meg a döntéseket. Kijelentette, hogy a Gyurcsány-pártban „komoly viták vannak, elvi viták stratégiai kérdésekről”. Hozzátette, Gyurcsány Ferenc és közte is vannak viták. 

Amikor megállapodunk, akkor azt mindenki fegyelmezetten végrehajtja”

– szögezte le. Állítása szerint pártjának erejét a politikai közösség adja. 

Rónai Egon megkérdezte, hogy az árnyékkormány a DK-é vagy az ellenzéké-e, mire Gyurcsány Ferenc felesége elmondta, a Demokratikus Koalícióé, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének nyitottak, szeretnének bárkivel együttműködni, aki támogatja őket.

Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ez a kormány a négyéves ciklusát ki tudja tölteni”

– közölte.

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés