A hírportál emellett „önjelölt illiberális kereszteslovagnak” nevezte a magyar miniszterelnököt.
A CNN is beszámolt arról, hogy az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt a jelentést, amely szerint Magyarország nem tekinthető teljes értékű demokráciának, és az elmúlt időszak politikai eseményei miatt az országban „választási autokrácia” alakult ki.
Hozzátették, hogy a jelentés elfogadása mellett az EP szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság tartsa vissza a Magyarországnak járó uniós források egy jelentős részét.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, több jobboldali EP-képviselő is „élesen kritizálta” a jelentést, mondván az
„szubjektív véleményeken és politikailag elfogult kijelentéseken alapszik, valamint kettős mércét alkalmaz”.
Orbán Viktort egy „önjelölt illiberális kereszteslovag”
„A szöveg újabb kísérlet arra, hogy a föderalista európai pártok ideológiai okokból megtámadják Magyarországot és annak keresztény-demokrata, konzervatív kormányát” – idézte a hírportál a jobboldaliak jelentéshez fűzött megjegyzését.
A CNN cikkében Orbán Viktort „önjelölt illiberális kereszteslovagnak” nevezi aki tagadja, hogy Magyarország korruptabb lenne bármelyik más EU-tagnál. Ennek ellenére a források felszabadítása érdekében ígéretet tett egy korrupcióellenes szervezet felállítására – emlékeztetettek.
Végül kitértek arra is, hogy a magyar miniszterelnök pénteken „unalmas viccnek” titulálta az uniós döntést a szerb elnökkel tartott találkozója után.
1 Megjegyzések
AMÚGY ORBÁNNAL MÁR NINCS MIT BESZÉLNI!!!...- HISZEN 1 NEMZETKÖZILEG VÁLLALHATATLAN a KORMÁNYÁBAN GYILKOSOKAT FOGLALKOZTATÓ (Pintér Sándor, Rogán Antal...) PÖFFESZKEDŐ VARANGYKÉNT PISÁLTA SZEMBE a RÁ SZAVAZÓ MEGVEZETETTEKET és HISZÉKENY BALGÁKAT is!!!
A magyarországi kormány minden tekintetben idegen és ellenséges tevékenységet folytató szervezett bűnözői csoport, amely beépített ügynökein keresztül törekszik a totális hatalomátvételre!!!
Céljuk, hogy a cionista hatalomátvétel után a nemzettestbe ötvözzék a cionista zsidó és a degenerált cigány etnikumot, feltörve ezzel az ősi rend, hun-szkíta fajunk, kultúránk, örökségünk isteni alapját!!!
https://cimlap.blog.hu/posztok/elegemvan/2022/08/30/elegem_van_pa-pa_brusszeli_penzek