A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

14 éves gyereket raboltak ki egy debreceni vonaton


Mindhárom gyanúsítottat letartóztatták.


A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 17, egy 23 és egy 26 éves férfivel szemben – adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. A nyomozás adatai szerint a debreceni, illetve a két hajdúböszörményi gyanúsított szeptember 8-án reggel egy Budapestről Nyíregyházára tartó vonaton leültek egy fiú mellé.

Debrecent elhagyva leszólították a fiatalt, majd az egyikük pénzt követelt tőle. A 14 éves sértett ennek hatására 3 ezer forintot adott át, a bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt.

A bejelentést követően a rendőrök adatot gyűjtöttek, és pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket. A nyomozók gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság szeptember 9-én elrendelt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések