„A teljes
káoszt bizonyították. Képtelenek kezelni a válságot. Összevissza hoznak
törvényeket, rendeleteket, másnap módosítják azokat. Ugyanígy történik
ez akkor is, amikor itthon van Orbán Viktor, csak már halmozódik” –
vélekedett a kormány intézkedésiről az interjú elején Vásárhelyi.
Hozzátette: „Nem tudják kezelni a helyzetet, összevissza hazudoznak,
összevissza beszélnek.
Abszolút abszurd az egész. És közben tényleg rajtunk röhög és sajnálkozik az egész világ.
A
szociológus szerint a tűzijáték tipikus esete annak, hogy cirkusz kell a
népnek. „Főleg, hogyha kenyeret nem tudnak adni” – hangoztatja
Vásárhelyi.
Azért nem jött haza, mert be volt tojva – mondta az
adriai nyaralását töltő Orbán Viktorról a szociológus. „Szerintem
egyébként is mindentől fél, még a tengerbe is golyóálló mellényben ment
be.
A diktátorok a leggyávább emberek, mindentől félnek, még a saját árnyékuktól is. Ugyanilyen volt a Rákosi is, meg mindegyik”
– szögezte le Vásárhelyi.
0 Megjegyzések