Hirdessen itt

Több milliárd forintos fejlesztés jön a honvédségnél


A projekt tervezetten 3,49 milliárd forint európai uniós támogatás mellett, 4,04 milliárd forint teljes költséggel valósul meg - tudatták. A program társfinanszírozója a magyar állam - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.


A fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség olyan eszközöket szerez be, amelyeket a természeti katasztrófák elleni védekezésben, a károk felhasználásában lehet használni - írták.

A Széchenyi 2020 Program keretében megvalósuló beruházás részeként a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis több mint harminc eszközt szerez be. Ezeket az ország bármely részén be lehet venni, elsősorban az árvízi védekezésben - derül ki a közleményből.

Az első néhány eszközt már át is adták, így több közúti nyerges vontató, földgyalu, útprofilozó gép, lánctalpas kotró gép már most bevethető katasztrófahelyzetben.

A többi eszköz beszerzésére közbeszerzési eljárást írtak ki, a projekt tervezetten 2023. február végéig befejeződik - olvasható a közleményben.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések