A Dunaszerdahely tőszomszédságában lévő Nagyabony emlékparkja újabb emlékművel gazdagodott.
A felszentelésen elhangzott, hogy
István örökségét követni kell, adjuk át a keresztény szokásokat és magyarságunkat utódainknak. Ha Szent Istvánt követjük, lesz jövőnk ezen a földön.
Az ünneplők a szobor átadója előtt meghallgatták
Sík Sándor: Szent István – himnusz című költeményét Kelemen László
előadásában, majd Moravek Ivett üdvözölte az ünneplőket, felkérte Zsidó
János esperest, doktor Nagy Frigyest, a Szent György Lovagrend
Szlovákiai Nagypriorátusának elöljáróját és Gányovics Júlia
polgármestert, hogy leplezzék le a szobrot. A leleplezés után Zsidó
János esperes és Balogh Károly plébános felszentelték a Cseh Gábor által
megalkotott szobrot, melynél áldást Zsidó János mondott.
A
szobor felszentelése után Molnár Tibor, a szobor megálmodója mondott
beszédet, amelyben kifejtette: 2017-ben állították az emlékparkban az
első kopjafát, azóta minden évben megemlékeznek ott, most az
államalapítónak avatnak mellszobrot, István emlékére, de
„inkább a mi számunkra, azaz a ma és a holnap élő embere, a közösségek, a társadalom számára, azért, hogy erőt tudjunk meríteni az Istváni hagyaték szelleméből.
A szobron lévő felirat:
Isten, haza, család, ebben van hit, elköteleződés, áldozatvállalás, ami mind az ember javát szolgálja.
Molnár
Tibor azt kívánta, hogy István király szellemisége példát mutasson a
magyarságnak. Beszéde végén köszönetet mondott a magyar kormány
nemzetpolitikai államtitkárságának a támogatásáért.
Gányovics
Júlia polgármester ünnepi beszédében kitért arra, hogy augusztus 20-a
nagybetűs ünnep a magyar történelemben, ezért is örömmel vették az
ötletet, hogy Nagyabony községben ilyen történelmi jelentőségű szobor
készüljön. Az „anyaországtól elszakadva kell élnünk, a sokszor nehéz
mindennapjainkban. A történelem is igazolja, hogy mennyi nehézségen és
megpróbáltatáson mentek át őseink” – mondta a polgármester, álmaikat
mégsem adták fel – hangsúlyozta, hozzátéve, valljuk meg büszkén
magyarságunkat. Fontos, hogy szülőföldünkön beszélhessünk magyarul,
átadhassuk kultúránkat utódainknak, ez közös akarattal sikerülhet – véli
a nagyabonyi polgármester.
Zsidó János esperes történelmi
kitekintőjében ismertette Szent István életét. Az atya elmondta, nem
igaz, hogy István erőszakkal terjesztette a kereszténységet. Több
kutatás eredménye azt mutatja, István nem az elterjesztője volt
Magyarországon a kereszténységnek, hanem a megerősítője, hiszen a nép
jelentős része az első király uralkodásának idején már keresztény volt.
István megszervezte az országot, létrehozta a vármegye rendszert, ami
azóta is megvan.
Az esperes kitért arra is, hogy az István, a
király rockoperából ismert Koppány lázadása nem pogány lázadás volt,
inkább nevezhető törzsi háborúnak, a korábbi szokást kívánta
érvényesíteni Koppány, mely szerint a legidősebb férfi családtag elveszi
feleségül a fejedelem özvegyét, és ezzel ő lesz a nagyfejedelem, de
Sarolt ezt az ajánlatot visszautasítja. Ezért támadta meg Koppány Sarolt
várát.
Zsidó János beszédében szólt a László Gyula által
megfogalmazott kettős honfoglalásról, amely miatt a régészt a hetvenes
években kinevették. Ma már DNS kutatások eredményei bizonyítják, hogy
László Gyulának igaza volt, a honfoglaláskor a Kárpát-medencében az
avarokkal együtt éltek magyarok is, akik már akkor is keresztények
voltak.
Szent István törvényeiben nem volt szó pogányokról, ez
azt jelenti, hogy a 11. század elején már nem jelentett veszélyt a
magyar kereszténységre a pogányság. Szent királyunk törvényei a középkor
leghumánusabb törvénykönyve volt, amelyben a halálbüntetés alig jelenik
meg, István nem fegyverrel, hanem bölcsességgel irányította az
országot.
István örökségét követni kell, adjuk át a keresztény
szokásokat és magyarságunkat utódainknak. Ha Szent Istvánt követjük,
lesz jövőnk ezen a földön – zárta beszédét Zsidó János esperes.
A
beszédek után Szent István királyról szóló énekeket adott elő a
Nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör, mely után az új kenyér megáldása
következett. A kenyeret a helyi plébános, Balogh Károly áldotta meg,
melyet a jelenlévők is megkóstolhattak, a koszorúzás után a Népdalkör a
közönséggel együtt elénekelte a magyar himnuszt.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések