A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Római kori hajó köt ki hétfőn a Műegyetemnél


A Duna menti római örökséggel rendelkező településeket járja végig az a negyedik századi őrhajó, amelyik hétfőn köt ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél (BME) - közölte az egyetem az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.


A tájékoztatás szerint a hajó július 16-án rajtolt Németországból, 24 fős legénységével végighalad a Dunán a Fekete-erdőtől egészen Románia keleti határáig, összekötve a Duna menti római örökséggel is rendelkező településeket.

A negyedik századi római hajót egy nemzetközi projekt keretében a Friedrich Alexander Egyetem munkatársai szakemberek (régészek, hajóácsok, építészek, településtervezők) segítségével készítették. A teljes életnagyságban megépített lusoria típusú őrhajó hossza 18 méter, szélessége 2,8 méter, a súlya pedig hat tonna - közölték.


Kitértek arra, hogy az EU által finanszírozott és az állam által társfinanszírozott, az Élő Dunai Limes (Living Danube Limes) elnevezésű Interreg Duna Transznacionális Program 10 ország 19 partneri közreműködésével valósul meg.

A projekt célja, hogy az egykori Római Birodalom határvonalaként funkcionáló Dunát összekötő útvonalként értelmezze. Ennek része egyebek mellett a Duna menti római emlékek kutatása és kortárs hasznosítási lehetőségeinek feltárása.

A projekt pillérei a kutatás és oktatás, a Duna-menti múzeumok klaszterizációja, a fenntartható turizmus és az átélhető történelem, amelyet a Műegyetem részéről a BME Építészettörténeti és Műemlékvédelmi Tanszéke koordinál.

A hajó augusztus 15-én 11 órakor köt ki a Műegyetem előtt, következő állomása Százhalombatta lesz.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések