Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Perintfalvi Rita: Az egyháznak kötelessége lenne felemelni a szavát, ha fajok keveredéséről beszélnek


Perintfalvi Rita, a katolikus kamu teológus volt Bolgár György vendége a Klikk TV TÍZ című műsorában.


„Én nem tartom azt a régi tézist, hogy a szépséget, mint a hiúság részét megbélyegezték, s szerintem a mai teológia sem így vélekedik már” – véli Perintfalvi Rita. Nem tagadta, hogy egy időben maga is azokhoz a fundamentalistákhoz tartozott, akiket jelenleg erősen kritizál az egyházi életben. „Viszont nagyon hamar kinyílt a szemem meglátva a közösségen belüli erős ellentmondásokat, Bécsben pedig találkoztam a feminista teológiával” – fogalmazott a teológus. Perintfalvi szerint

az egyház azt tanulta a kommunista évek alatt, hogy tabusítani kell dolgokat sőt, „besúgóvá kell válni és az jó lesz nekünk”.

Tényként állapította meg, hogy a kollaboráció benne van a kultúránkban, „ez van a katolikus egyház vezetőinek a fejében is”.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések