Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Molnár Dóra szerezte a negyedik magyar érmet az úszó-Eb-n


A római úszó Európa-bajnokság második napján újabb magyar éremnek örülhettünk: a jelenleg is délutáni program első döntőjében Molnár Dóra bronzérmet nyert 200 háton!


A női 200 hát döntőjével indult a péntek délutáni program, amelyben ráadásul két magyar lánynak is szurkolhattunk: Szabó-Feltóthy Eszter a második, Molnár Dóra pedig a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba.

Az első fordulót követően Szabó harmadikként fordult, a hazai közönség előtt versenyző, toronymagas esélyes Margherita Panziera pedig már féltávnál nagy előnnyel vezetett.

Az utolsó 50-en aztán Molnár Dóra nagyot hajrázott:

a győztes olasz, valamint a brit Katie Shanahan mögött 2.09.29-ces idővel harmadikként csapott célba, és bronzérmet nyert. Szabó-Feltóthy Eszter negyedik lett

Rögtön következett egy másik magyar érdekeltségű döntő, férfi 50 pillangón Szabó Szebasztián a nyolcadik helyen zárt.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések