A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén augusztus 12-én egy sérüléses és három anyagi káros közlekedési baleset történt.


Mint arról korábban hírt adtunk, egy 45 éves paksi férfi közlekedett kerékpárral pénteken 11 óra 20 perc körüli időben Pakson a Zsíros közben a Pollack Mihály utca felől a Kápolna utca irányába. Egy balra ívelő kanyarban egyelőre ismeretlen okból biciklijével a jobb oldali kiemelt beton szegélynek ütközött és elesett. A baleset során a kerékpáros súlyosan megsérült, ezért a mentőhelikopter kórházba szállította. Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett.

A Tolna megyei rendőrök pénteken két főt elfogtak, további négyet előállítottak, közülük hármat bűncselekmény elkövetése miatt. Az egyenruhások két büntető- és három szabálysértési feljelentést tettek, valamint egy biztonsági intézkedést hajtottak végre. A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket – olvasható a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!