Hirdessen itt

Lemondott az Amnesty ukrajnai irodájának vezetője


A szervezet korábban közölte, hogy az ukrán hadsereg iskolákban és kórházakban létesít bázisokat és tudatosan veszélyezteti a civileket. 

Az al-Dzsazíra nyomán arról tudósít, hogy Okszana Pokalcsuk – az Amnesty International ukrajnai irodájának vezetője – lemondott. Emlékeztettek: az Amnesty felháborodást váltott ki Ukrajnában, miután csütörtökön kiadott egy jelentést, amelyben

azzal vádolja az ukrán hadsereget, hogy veszélyezteti a civileket, amiért iskolákban és kórházakban bázisokat létesít, és ellentámadásokat indított a sűrűn lakott területekről.

Az Amnesty International (AI) pénteken megvédte a jelentését, Pokalcsuk viszont azzal vádolta a jogvédő szervezetet, hogy az a Kreml propagandáját visszhangozza a vitatott jelentésben.

Az Amnesty International a nemzetközi jog megsértésével vádolja Ukrajnát

Főoldal Ukrajna Az Amnesty International a nemzetközi jog megsértésével vádolja Ukrajnát Amnesty International: Ukrajna megsérti a nemzetközi jogot azzal, hogy felszereléseket telepít a városokba. Az ukrán csapatok megsértik a nemzetközi és a katonai jogot azzal, hogy fegyvereket helyeznek el a városok iskoláiban és kórházaiban, és veszélyeztetik a civileket - áll az Amnesty International emberi jogi csoport jelentésében.



Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések