Sorra kerültek elő a botrányos ügyek az utóbbi időben a XX. kerület DK-s alpolgármesterével kapcsolatban. Nemes Lászlónak először a taxikártyájával kapcsolatosan kellett magyarázkodnia, az Adatradar által megismert számlák szerint ugyanis másfél millió forintnyi összeget fizettek ki a kártyával 2019 óta, a papírokon szereplő megrendelő azonban nem sokszor volt maga az alpolgármester.
Nemes
László lánya a város szórakozóhelyeit látogatta előszeretettel a
taxikártyával, természetesen munkaidőn kívül. Emellett Nemes László
felesége, a kerületnek informatikusként dolgozó Almádi Gábor, és két
ismeretlen nő is utazott a kártyával.
A Gyurcsány-párti
alpolgármester ezalatt autójába is rekord-mennyiséget tankolt, 2019 óta
két és fél millió forintért vásárolt üzemanyagot hivatali kártyáival.
Dízel-meghajtású Skodájába ráadásul 800 ezer forintért benzint is
tankolt a DK-s alpolgármester az Adatradar információi szerint.
Nemes Lászlót a helyi Fidesz, majd saját önkormányzata is feljelentette, Szabados Ákos polgármester pedig belső vizsgálatot indított az ügyben. Bár a DK-s alpolgármester egymillió forint körüli összeget visszautalt az önkormányzat számlájára, a jegyző jelezte, hogy egyelőre vizsgálják, mi a jogszerű teendő a befizetéssel, jelenleg függőben tartják.
A DK-s alpolgármester végül tegnap este a Facebook-oldalán jelezte, lemond az önkormányzati vezetői tisztségéről, mindenkinek megköszönte a támogatást.
Érdekesség egyébként, hogy Pesterzsébeten is
a helyi képviselő-testület átvételére készült a Gyurcsány-párt, mint
ahogyan arról lapunk is beszámolt. Az egyik MSZP-s képviselő már fel is
függesztette frakciótagságát, vélhetően arra készülve, hogy átlépjen a
DK-ba, amely így többségbe tudott volna kerülni a testületben.
Gyurcsányék XX. kerületi szervezete emellett egy második alpolgármesteri
helyet is követelt a testülettől, egyelőre azonban Nemes László
utódjának megtalálásán kell dolgozniuk.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések