A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Körösszegapáti és Komádi között horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le


A Berettyóújfalui Járási Ügyészség kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy lopott sarokcsiszolóval beült egy ismerőse autójába, majd a férfit arra kényszerítette, hogy vigye őt Komádiba – tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.


A közlemény szerint a vádlott május 7-én dél körül ittasan Körösszegapátiban tartózkodott, és elment régi ismerőséhez, a sértetthez, hogy pénzt kérjen kölcsön tőle. A nyitott kapun bement az udvarra, és észlelte, hogy nincs otthon senki. Ezután a férfi körbenézett a nyitott műhelyben, és onnan ellopott egy 80 ezer forint értékű flexet, amelyben benne volt az akkumulátora is.

Ezután gyalog elindult Körösszakál irányába, ekkor az úton megállt mellette a másik sértett, aki felvette őt az autójába. Az utazás során a vádlott elmondta neki, hogy nála van egy akkumulátoros flex, amit Körösszegapátiban lopott el. A sértett ezen felháborodott, megállt, és kérte a vádlottat, hogy szálljon ki.

Ezen a vádlott feldühödött, és felszólította a sértettet, hogy vigye el őt Komádiba, mert ha nem, akkor beindítja a flexet, és belevág a fejébe.

A sértett erre nagyon megijedt, és elindult a járművel. Rövid idő után a vádlott egyre ingerültebb lett, a nála lévő flexet beindította, és néhány másodpercig működtette, hogy nyomatékot adjon a korábbi fenyegetésének, és felszólította a sértettet arra, hogy menjen gyorsabban. A sértett elvitte a vádlottat Komádiba, ahol a férfi a sarokcsiszológépet eladta egy ismeretlennek 20 ezer forintért.

A vádlott a műszaki cikk tulajdonosának 80 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg.

Az ügyben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozott.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen kényszerítés bűntette és kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és a nyomozás során a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el, annak adjon helyt.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések