A tüntetést nem más szervezi kommunista tanárokat csoportosító Tanítanék Mozgalom, amely magát érdekvédelmi szervezetnek kiadva valójában csak a tanárok 0,5 százalékát képviselő. Azaz 200 tanárból egyet.
Hídlezárásokkal, tüntetésekkel és polgári engedetlenséggel is
fenyegetnek a tanévkezdés idején baloldali vagy ahhoz szorosan köthető
szervezetek. A tanárokat többek között a Tanítanék Mozgalom próbálja a
kormány ellen hangolni a szakállamtitkár konstruktív hozzáállását
mellőzve.
Hergeli
és sztrájkra biztatja a diákokat és a szülőket is a Tanítanék Mozgalom.
A szervezet az iskolakezdés elejére polgári engedetlenséget próbál
szervezni abban az esetben, ha a kormány elutasítja ultimátumukat. Ebben
azt követelték, hogy a kabinet állítsa vissza a sztrájkjogot és hozza a
pedagógusok bérét a diplomás minimálbér szintjére. Legutóbbi
megnyilatkozásában Törley Katalin, a mozgalom képviselője semmitmondónak
és sértőnek nevezte a nyílt levelükre kapott államtitkári választ.
Kisfaludy
László köznevelési helyettes államtitkár a mozgalom követelésére adott
reagálásában emlékeztetett, a második Orbán-kormány kezdte meg a
pedagógusbérek felzárkóztatását még 2013-ban, támogatást nyújtott a
tanárok lakásvásárlásához, segítette a fiatal, pályakezdő pedagógusokat a
25 év alattiak adómentességével, valamint a családos tanárok személyi
jövedelemadójának visszatérítésével. Az államtitkár kitért arra is, hogy
nem szüntették meg a sztrájkjogot, hanem átlátható, jól szabályozott
keretek között biztosítják azt.
A Tanítanék tevékenységéből és
kapcsolataiból úgy látszik, mintha nem mindenáron törekednének a
megegyezésre. Képviselői például már a nyár eleje óta azon ügyködnek,
hogy a választási kampány idején megkezdett polgári engedetlenséget
folytassák és intenzívebb szintre emeljék. Törley elmondása szerint
szeretnék a kormányellenes fellépésekbe a szülőket is bevonni, arra való
hivatkozással, hogy mozgalmuk a tanítványok érdekében cselekszik.
Emellett a szervezet képviselője bizakodását fejezte ki amiatt, hogy az
Európai Unió nyomást helyez a kormányra a helyreállítási pénzek
visszatartásával, mert szerinte ez kedvezhet a pedagógusoknak.
HÍDLEZÁRÁST TERVEZNEK
Újabb
hídlezárással akarja megbénítani Budapest forgalmi dugókkal és
lezárásokkal sújtott közlekedését a Diákok a Tanárokért nevű csoport.
Képviselőjük, Mihalics Lili azt állította, bár a szerinte pártfüggetlen
tüntetést középiskolások szervezik, a pedagógus-szakszervezetek is a
demonstrációra fognak telepedni a tanárok rászervezésével. A Pedagógusok
Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet a
megmozdulással kapcsolatban kijelentette: azért propagálják a diákok
tüntetését, hogy minél több pedagógus és közoktatásban dolgozó
részvételét fel tudják mutatni. Hiába próbál meg a szakszervezet a
függetlenség álcája mögé bújni, már a koronavírus-járvány idején
kimutatták foguk fehérjét.
Akkor azt követelték – egyébként
jogosan –, hogy a pedagógusokat az oltási rendben előre véve oltsák be
arra hivatkozva, hogy ők nagyon sok és viszonylag közeli személyes
kapcsolatban vannak más emberekkel. Amikor a kormány elfogadta
érvelésüket és teljesítette követelésüket, tovább szidalmazták a
kabinetet és hangolták a tanárokat az iskolák nyitása ellen.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések