A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Felébredtek a lengyelek: nem kötnek több kompromisszumot Brüsszellel


Úgy látszik, hogy a lengyelek is visszatértek. Jaroslaw Kaczynski egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Németország világhatalomra tör, aminek eléréshez Donald Tuskot használja fel hazájában és a lengyelekt az uniós források ürügyén folytonosan zsarolják Brüsszelből. 

Ezt azonban Varsó megelégelte és a kormányzó párt vezetője közölte, hogy nem kötnek több kompromisszumot.

A cél Lengyelország meggyengítése az ellenzék vezetőjének segítségével, az igazságszolgáltatás függetlensége körüli vita csak ürügy, a lengyel kormány nem köt több kompromisszumot

– jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a vezető kormánypárt (Jog és Igazságosság) elnöke.

Mint ismert, Lengyelország Ukrajna melletti látványos kiállását követően meg tudott egyezni az Európai Bizottsággal a Helyreállítási Alap felhasználásáról. Ennek érdekében pedig Varsó végre is hajtotta Brüsszel által kért, a lengyel Legfelsőbb Bíróság átalakítására vonatkozó pontokat. Azonban mind hiába, a pénzekhez Lengyelország továbbra sem férhet hozzá.

Erre reagálva fogalmazott úgy Kaczynski, hogy ebből elég, több kompromisszum nincs.

El akarják rabolni a függetlenségünket, a szabadságunkat, az euróra áttérésen cinikus spekulánsok akarnának sokat keresni. A lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét csak ürügyként emlegetik, valóban éppen a lengyel jogállamot akarják szétverni, hogy meggyengítsék az országot

– fogalmazott Kaczynski.

Brüsszel csak mellékszereplő, Berlin akar világhatalomra törni, és ehhez az ellenzék vezetőjét, Donald Tusk volt miniszterelnököt, az Európai Tanács és az Európai Néppárt volt elnökét használják fel

– tette hozzá azzal, hogy szerinte Tusk valójában a németek megrendelésére dolgozik.

Kaczynskinak van ötlete, hogyan lépjen fel a „zsaroló, pimaszul szerződésszegő” EB-vel szemben, de még nem árulja el. A lengyel bírákat pedig arra figyelmezteti, hogy kizárólag a lengyel törvényeket vegyék figyelembe – ami úgy értendő, hogy ne ismerjék el és főleg ne kérjék a nemzetközi bíróságok döntéseit.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések