Bemutatta programját a Demokrata Párt.
A környezetvédelem és az igazságos adórendszer bevezetése mellett az
azonos neműek házasságának legalizálását is biztosítaná a balközép olasz
Demokrata Párt a szombaton, Rómában bemutatott választási programja
szerint. Olaszországban 2016 óta az azonos nemű párok bejegyzett
élettársi kapcsolatban élhetnek, a PD azonban ezen túlmenően a
házasságkötés lehetőségét is biztosítaná a szexuális kisebbségek
számára.
Enrico Letta, a baloldali párt főtitkára a pártprogram
ismertetésekor hangsúlyozta továbbá, hogy a PD szerint az olasz
állampolgárság megilletné azokat a kiskorúakat, akiknek a szülei
bevándorlók, de ők maguk az olasz iskolarendszerben tanulnak. Jelenleg
ezek a gyerekek legkorábban csak nagykorúvá válásukkor kaphatják meg az
állampolgárságot.
Ugyanakkor nem csak az azonos neműek házassága
az egyetlen megosztó programpont: a PD főtitkára kijelentette, hogy
jóváhagynák a kannabisz gyógyászati alkalmazását. A szociáldemokraták
emellett egy, az eutanáziáról szóló törvényjavaslatot is parlament elé
bocsátanának. A szeptember 25-i választásokra készülve a PD múlt héten
kötött szövetséget a Zöldekkel és az Olasz Baloldallal (SI). A baloldali
koalíció a legfrissebb felmérések szerint 33 százalékon áll.
Azt akarjuk, hogy Olaszország Európa központjában legyen”
– nyilatkozta a pártelnök.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések